VLOGOK
Az árbefagyasztás első napján járókelőket kérdeztünk a kormány döntéséről. De egy hús-hentesárú üzletben is jártunk, ahol a tapasztalatokról is beszéltek.
VLOGOK
A boltokban információs táblák tájékoztatnak az árstopról. Az árakat pedig jól látható helyen kell feltüntetniük az üzleteknek.
VLOGOK
Közgazdászok szerint az üzletlánc lépése a maga nemében, ha nem is zseniális, de mindenképpen tudományosan megalapozott.
VLOGOK
Kristálycukorból és búzalisztből legfeljebb 10-10 kilót, tejből 12 litert, napraforgó-étolajból pedig 10 litert vásárolhatunk egyszerre a Lidl üzleteiben. A befagyasztott árú termékeket ugyanakkor akciósan adják majd.
VLOGOK
Azért kérik ezt a vevőktől, mert szerintük a kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet jelentenek a számukra.
VLOGOK
Ha csak egy húsos fogást növényire cserélsz, az üvegházhatású gázok kibocsátásából annyit takarítasz meg, amennyi a telefonod feltöltéséhez két év alatt elhasznált energiával egyenlő.
VLOGOK
Már majdnem harmadával kerül többe, mint tavaly ilyenkor. A termelők további 25-30 százalékos drágulásra számítanak idén.
VLOGOK
A piaci árusoknak és a boltosoknak komolyabb veszteséget jelenthet az élelmiszerárstop, mint a nagy diszkontláncoknak.
VLOGOK
A csinos darabot egy erre szakosodott blog vette észre, azt már korábbról tudjuk, hogy férjétől kapta ajándékba.
VLOGOK
Minden üzletben meg kell hogy történjen, és február elsejétől kezdődően már ezen az áron lehet megvásárolni. Három hónapra rögzítik az árakat.
VLOGOK
„Az elszabaduló inflációt most még több osztogatással próbálják orvosolni, ami olyan, mintha benzinnel oltanának tüzet” - véli a politikus.
VLOGOK
Olvasóink vegyesen fogadták az élelmiszerárstopról szóló bejelentést. Vannak, akik örülnek neki, mások viszont „átgondolatlan kapkodásnak” gondolják az intézkedést.
VLOGOK
De lehet, hogy a vásárlók zsebében sem marad több pénz, ha az üzletek más termékek árát megemelik, hogy kompenzálják az árstop miatti veszteséget.
Népszerű
Ajánljuk