KÖZÖSSÉG
A vírus nem válogat: fiatal és korábban teljesen egészséges emberek is fekszenek a londoni intenzíven.
KÖZÖSSÉG
Európában április harmadik hetében tetőzhet a járvány, ekkor napi 4000 halottnál is több lehet a kontinensen.
KÖZÖSSÉG
Mint mondja, szerencséjére, nála csak enyhe tünetek jelentkeztek, de többször is megemlíti az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját.
KÖZÖSSÉG
Nagyjából 90 ezer napszámosra lenne szükség, aki betakarítaná a gyümölcsöt és a zöldséget, de a járvány miatt szinte lehetetlen külföldről munkaerőt toborozni.
KÖZÖSSÉG
A brit miniszterelnök tesztje pozitív lett, ő maga jelentette be Twitteren. Az egészségügyi miniszter koronavírus-fertőzött.
KÖZÖSSÉG
Eddig több mint 24 ezren veszették életüket a koronavírusban és közel 123 ezren gyógyultak meg világszerte.
KÖZÖSSÉG
A nő kínai útlevéllel rendelkezik és nem brit állampolgár, ezért nem kaphat helyet a briteket hazaszállító repülőre. A családot felháborította a döntés.
Népszerű
Ajánljuk