EGÉSZSÉG
Sokakat megvisel az évente kétszeri váltás, a gyerekeket és időseket különösen megterheli az átállás.
EGÉSZSÉG
A nemzetségnevét (Achillea) a legendás görög hősről, Akhilleuszról kapta, aki a legenda szerint a gyógynövényt bajtársának gyógyítására, sebkezelésre és vérzéscsillapításra használta a trójai csatában.
EGÉSZSÉG
Knapek Éva szerint érdemes nyíltan beszélni a szorongásainkról, figyelni kell rá, hogy tartsuk a napi ritmusunkat, és a testmozgás sem árthat. Lelkileg sokat segíthet az is, ha bekapcsolódunk valamelyik adománygyűjtő akcióba.
EGÉSZSÉG
Ő maga azért lett vegán, hogy leküzdje a diabéteszt, de bevallotta, hogy halat azért néha eszik.
EGÉSZSÉG
A szakember szerint érdemes a laborvizsgálat részeként a D-vitamin-szintet is ellenőrizni. A zsírban oldódó vitamin adagolására pedig figyelni kell.
EGÉSZSÉG
A szövetség szerint ennek a korosztálynak naponta 8-10 óra pihentető alvásra lenne szüksége, de sokan jóval kevesebbet alszanak.
EGÉSZSÉG
A világjárvány túlélése nem azt jelenti, hogy ezentúl minden rendben lesz: egyes vírusoknak évtizedekig elhúzódó egészségügyi hatásai lehetnek.
EGÉSZSÉG
Hírszerzők keresik a rejtélyes kór kiváltó okát, ami fejfájással, hányingerrel és látásromlással jár
Nem tudják pontosan, mi okozza a Havanna-szindrómát, mindenesetre rejtett eszközre gyanakodnak.
EGÉSZSÉG
A virológus úgy véli, a nyájimmunitás elérése lehet a biztos eszköze annak, hogy eltűnjön életünkből a betegség.
EGÉSZSÉG
Egyre inkább úgy tűnik, hogy hiába tűnik épnek a tüdő, a fertőzés után sokaknál probléma lép fel a légzőszerv működésében.
EGÉSZSÉG
Kijött egy nemzetközi kutatás, amely nagy klinikai vizsgálat nyomán igazolta, hogy maga a védőoltás semmilyen formában nem befolyásolja negatívan a termékenységet, sem férfiak, sem nők esetében.
EGÉSZSÉG
Alig mozogtak az európai autók 2020 tavaszán, ezért jobb volt a kontinensen a levegő minősége.
EGÉSZSÉG
Békássy Szabolcs szerint az ötödik hullám más megközelítésmódot követel meg a betegektől és az orvosoktól is.
EGÉSZSÉG
Bár a szexnek számos jótékony fizikai és pszichológiai hatása van, beleértve a magas vérnyomás csökkentését, valamint az immunrendszer és az alvás minőségének javítását, van egy sötét oldala is: előfordul, hogy az emberek belehalnak.
EGÉSZSÉG
A kislány kétéves volt, amikor súlyos allergiás reakció, vagyis anafilaxiás sokk lépett fel nála, ekkor derült ki, hogy allergiás a földimogyoróra.
Népszerű
Ajánljuk