KÉK HÍREK
Kiskedvencét még ki tudta tenni a partra, de ő már nem tudott kimászni az örvénylő vízből.
KÉK HÍREK
Azt nem tudni, hogy került az állat a folyóba, de szerencsére sikerült kijutnia egy kis segítséggel.
KÉK HÍREK
A tervek szerint a jövőben a dunakanyari szezont ilyen látványos felvonulással nyitnák meg.
KÉK HÍREK
Egy budapesti rendezvényhajón tartóztattak le egy drogdílert, aki a razzia előtt társát arra kérte, hogy szabaduljon meg a kokaintól.
KÉK HÍREK
Nemrég azt jelentették be, hogy a járvány miatt nincs pénz a BKK hajójárataira, most új formában indulnak újra.
KÉK HÍREK
Szombat este készítettek felvételt arról az utasról, aki egy hajó fedélzetéről kapaszkodott bele a híd aljába. Ám nem sokáig bírta.
KÉK HÍREK
Remek program kerekezőknek, sétálóknak, a vízpartra vágyóknak a „Lupa”, ahol a strand és a sziget között egy meglepetésekkel teli út vezet az ártéri erdőben.
KÉK HÍREK
Egy kamera rögzítette, ahogy a 29 éves férfi a vízbe veti magát. Három percen belül jött a segítség.
KÉK HÍREK
A több száz színes pincében remek borok készülnek, a vidék pedig kiváló túrázó, kerékpározó, csónakázó hely, ahol csend és nyugalom vár.
KÉK HÍREK
Hasonlóra legutóbb az 1980-as években, több mint három évtizede került sor Magyarországon.
KÉK HÍREK
Magyarország legdélebbi Duna-parti településén megnézheted a Fogadalmi templomot vagy a Városházát, de érdemes szétnézni a Szepessy parkban, A hősök parkjában és a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen is.
KÉK HÍREK
A hajó rakománya között nem volt veszélyes anyag. A hatóságok jelenleg is dolgoznak a fennakadás megszüntetésén.
KÉK HÍREK
A jégverem földbe ásott, téglával vagy kővel kirakott, szalmával bélelt széles gödör, fölötte gerendákból ácsolt építmény, apró ajtóval. Hogy ne olvadjon el a jég, a verem tetejét földdel vagy náddal fedték, így még nyáron is használhatták az elvermelt jeget.
KÉK HÍREK
Különös perspektívából nézheted meg Magyarország legnagyobb egyházi épületét és környékét.
KÉK HÍREK
Ehhez konkrét információt kell szolgáltatni a rendőröknek, amely eredményre vezeti a nyomozást.
Népszerű
Ajánljuk