KÖZÖSSÉG
Az MLSZ szerint viszont csütörtök este a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.
KÖZÖSSÉG
Fésűs Nellyvel és Vajtó Lajossal kellett megmérkőzniük a végső győzelemért, végül azonban ők kapták a több szavazatot korábbi játékostársaiktól.
KÖZÖSSÉG
Kedden az idei Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjéből 10 ország produkciója jutott be a döntőbe.
KÖZÖSSÉG
A többfordulós döntőben az utolsó körben Balázs Fecó és Robbie Williams bőrébe bújt Veréb Tamás kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől.
KÖZÖSSÉG
Közel háromezer magyar drukker árasztotta el a város főterét, hogy együtt szurkoljon kézilabdásaink BL-aranyáért.
KÖZÖSSÉG
A Real a 15. percben lőtt gólja után egészen a 80. percig kellett várni az egyenlítésre. Tizenegyesekkel dőlt el a mérkőzés.
KÖZÖSSÉG
A különleges produkciót bemutató csapat, a Dirty Led Light Crew nyerte a tehetségkutató versenyt. Nézzétek, mivel győztek!
KÖZÖSSÉG
Ha mi lennénk a zsűri és a nézők helyében, Badár Tamás mellett még ezt a 4 produkciót juttatnánk a döntőbe.
Népszerű
Ajánljuk