SPORT
A 34 esztendős csatár sérülés miatt nem lehet ott a tornán. A Twitteren bíztatta csapattársait.
SPORT
Igazi romantikus tájra repülnek a szereplők, hogy a színész-producer kiválassza élete szerelmét.
SPORT
A Mérai Kata–Gyebnár Csekka párosból az utóbbi kórházba került, és helyettük kellett Armandéknak beugrani.. Elárulták, mit kezdenek a fődíjjal.
SPORT
Még sosem volt erre példa, a 20 éves Melisa Raouf maga is azt mondta, hogy ijesztő volt így kifutóra lépnie.
SPORT
Ez volt mindig a kedvenc száma, úgy kiborult, hogy ki sem jött utána az újságíróknak nyilatkozni.
SPORT
Liu Shaolin Sándor új országos és olimpiai rekordot ért el, a döntőben elégtételt vehet hétfőn elvett aranyérméért.
SPORT
A döntőben már pattanásig feszülnek az idegek, a sztárséf szokásához híven nem finomkodik a kritikával.
SPORT
A döntő végül a dalszerzők párbaját hozta, miután Kamilla harmadik helyezett lett, és kiderült a különdíjak sorsa is.
SPORT
A Farkasok két finalistájának nagyon hasonló tervei vannak a pénzzel, amit igazságosan osztottak el egymás között.
SPORT
A 77 kilogrammos súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a 2012-es londoni olimpiai után ismét döntőbe jutott.
SPORT
Siklósi az elődöntőben úgy győzte le az olasz Santarellit, hogy 10-10-nél még egyenlő volt az állás, de a fiatal magyar versenyző 5 egylámpás tust adott, és 15-10-re diadalmaskodott.
SPORT
Mivel a versenyen tilos a rádiózás, így azt gondolta, hogy ő ért elsőnek a célba. Az eredmény óriási meglepetés volt.
Népszerű
Ajánljuk