FOCI EB
A királynő felidézte, hogy 1966-ban ő is ott volt a londoni Wembley-ben, amikor az angolok világbajnokok lettek.
FOCI EB
A brit miniszterelnök nem zárta ki a lehetőséget, de utalt arra, hogy kockázatos lenne járványügyi szempontból, ha az össznépi ünneplés miatt nem mennének másnap munkába az emberek.
FOCI EB
A labdarúgószövetség elnöke és Szijjártó Péter is óvatosan nyilatkozott az Eb-döntő hazai rendezéséről, de mindketten hangsúlyozták, hogy hazánk készen áll rá.
FOCI EB
Isztambulból kellett áttenni az eseményt, mert az Egyesült Királyság beutazási listáján Törökország a vörös zónába került.
FOCI EB
Két brit csapat jutott a fináléba, ám ha a járvány sújtotta Isztambulban kéne megtartani a mérkőzést, akkor a drukkerek sem jutnának ki a stadionba, és a játékosokra is karantén várna a meccs után hazatérve.
FOCI EB
Az MLSZ szerint viszont csütörtök este a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.
FOCI EB
Fésűs Nellyvel és Vajtó Lajossal kellett megmérkőzniük a végső győzelemért, végül azonban ők kapták a több szavazatot korábbi játékostársaiktól.
FOCI EB
Kedden az idei Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjéből 10 ország produkciója jutott be a döntőbe.
FOCI EB
A többfordulós döntőben az utolsó körben Balázs Fecó és Robbie Williams bőrébe bújt Veréb Tamás kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől.
Népszerű
Ajánljuk