JÖVŐ
Már hét megye tervezi, hogy megváltoztatja a szabadtéri dohányzásra vonatkozó szabályokat a lezárások teljes feloldását követően.
JÖVŐ
Ha 5 százalék alá sikerül szorítani a megyében a dohányosok számát, akkor hivatalosan is füstmentes lesz Oxfordshire.
JÖVŐ
Fülöp herceg az esküvője napján nyomta el az utolsó cigit, mert Erzsébet a házasságkötésük feltételéül szabta neki.
JÖVŐ
Az EU célja, hogy 2040-re az emberek kevesebb, mint 5 százaléka dohányozzon, ami a jelenlegi adatokhoz képest 20 százalékos csökkenést irányoz elő.
JÖVŐ
A hagyományos légzéshez képest cigarettázáskor a kifújt füst mélyebbről jön a tüdőből, és nagyobb területen szóródik szét.
JÖVŐ
1700-1800 forintot dobozonként már nem szívesen adnak ki az egészségük rombolására. Vannak azért, akik kitartanak, vagy áttérnek a töltésre.
JÖVŐ
Egy 31 tanulmány adatait értékelő elemzés arra is fényt derített, hogy mekkora az a mennyiség, ami után már féket kellene szabni a koffein-éhségünknek. A kávé-cigi kombót viszont el kell felejteni.
JÖVŐ
A Jön Alapítvány rendszeresen szervez cigicsikkszedő akciót, melyeken a cigarettázók mellett a nemdohányzókat is várják. Legutóbbi akciójukra elkísértük őket, ahol kiderült az is, miért káros a környezetre és az állatokra is a csikk.
JÖVŐ
Egy kivételével az összes dohánytermék jövedéki adója emelkedhet januártól, majd áprilistól is. Vannak olyan termékek, amelyeknél 50 százalékos is lehet az emelés.
JÖVŐ
Magyarországon a kormány az uniós szabályoknál is szigorúbb rendelkezéseket hozott: ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább.
JÖVŐ
Kiderült, hogy még olyan helyeken sem lehetünk biztonságban, ahol megtiltották a dohányzást, és ennek a koronavírus-járványban is lehet jelentősége.
JÖVŐ
Akik rágyújtanak, jóval többször nyúlnak a szájukhoz, így a fertőzés kockázata is nagyon megnő.
JÖVŐ
Egy új tanulmány jelent meg arról, hogy sosem késő letenni a cigarettát, mivel a tüdő képes magától rendbejönni.
Népszerű
Ajánljuk