KULT
A 91 éves divattervező az olasz stílus és elegancia jelképe lett, öltönyeit a modern közönség igényeihez igazította. Munkáját az utolsó napjaiig folytatta.
KULT
A 32 éves anyuka nyolc héttel a szülés után próbálta ki a veszélyes pózolást. Egy tápszeres dobozon guggolt magas sarkú cipőben, amikor megcsúszott – kórház és súlyos sérülés lett a vége.
KULT
A sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át. Voltak azért érdekes kreációk is.
KULT
A neves divattervezőt felkérték a hazai divat és design gondozására és képviseletére hivatott minisztériumi helyettes államtitkári posztra, ő pedig elfogadta a tisztséget – áll az április elsejére időzített posztban.
KULT
Isak Andic a fiával és családtagjaival túrázott, mikor a tragédia bekövetkezett. A Mango divatmárka alapítója 71 éves volt.
KULT
Aurorát a magyar Frida Kahlo-ként is szoktak emlegetni. Bármerre is jár, feltűnő jelenség, mert újragondolt, modernné varázsolt magyar népviseletet hord a hétköznapokban is. Bár mindig csodabogárnak tartották, szerinte fontos, hogy büszkén vállaljuk a gyökekereinket.
KULT
Az első üzletek már 2024 utolsó negyedévében megnyitnak. Budapesten három, de lesz Koton Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron is.
KULT
Nemcsak olcsó, hanem minőségi is - nagyjából ezzel reklámozza magát a kedd óta Budapesten is elérhető Primark. Az ír divatmárka hatalmas üzlete előtt a második napon is kígyózott a sor.
KULT
Március 22-24. között a Papp László Budapest Sportarénában kiderül, hogy milyen az idei kert-, balkon-, terasz-, növény- és virágdivat.
KULT
Az "Emlékszem, amikor ... " podcastsorozatunk a 90-es éveket dolgozza fel tematikusan, ezúttal a divat volt terítéken: Lakatos Márk stylist volt műsorunk vendége.
KULT
Sebestyén Balázs feleségének, Vikinek elindult az új divatmárkája. A ruhadarabokhoz máris hozzá lehet jutni a világhálón, igaz, rendesen megérik az árát.
KULT
Még a modell is beszállt a videó alatti kommentháborúba – aki egyébként egyátalán nem mondja magát nőnek.
KULT
Chip Wilson nem szerette volna, hogy a Lululemon márkát olyanok viseljék, akik Coca-Colát és Pepsit isznak vagy McDonald’s-os gyorskaját zabálnak. Le kellett mondania, de még mindig hatalmas részesedést birtokol a cégből.
KULT
A híresség komoly döntést hozott. Herczeg már nyolcéves tapasztalattal rendelkezik a lakásdesign területén.
KULT
A világhírű magyar tudósnő nem először viselt Csézy-ruhát. Most is több darabot kért, és nem lehetett tudni, melyiket veszi fel a nagy eseményre.
KULT
Budapest lenyűgöző divattörténetét fedezheted fel a Divat & Város kiállításon. Arra is fény derül, hogy hogyan alakította és tükrözte a divat az egyes korok társadalmi és kulturális változásait.
Népszerű
Ajánljuk