KULT
Az intézményt fenntartó kuratórium elnöke azt mondta, hogy a diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A hallgatók szerint azonban a beiratkozással nem ideológiai tábort választottak maguknak.
KULT
Több százan vonultak kora este Budapesten hangosan skandálva. A diákok oktatási reformokat követeltek, és azt, hogy a köztévében is elmondhassák, milyen az oktatás helyzete jelenleg.
KULT
Több száz demonstráló vonult a Március 15. térről a Clark Ádám térre hangosan skandálva, ahol aztán felolvasták a követeléseiket, és újabb tüntetést jelentettek be.
KULT
Péntekre az Egységes Diákfront országos élőláncot hirdetett. Budapest utcái megint megteltek diákokkal és szimpatizánsokkal, de vidéken is sok helyen tiltakoztak hasonlóan.
KULT
Ismertették az iskolájukban (is) uralkodó lehangoló állapotokat, és leírták a 9 pontos követelésüket is.
KULT
A szakszervezetek szerint egyre több tanár csatlakozik a munkabeszüntetéshez, a diákok újra élőláncot hirdettek.
KULT
Persze a több ezres tömegben a Nagykörúton és Budán ott voltak a szimpatizáns szülők és tanárok is.
KULT
Hoppál Péter hozzászólásából az nem derült ki, hogy pontosan milyen pénzre gondolt, és ezt kik kapták.
KULT
Ha annyian nem is, de több tízezres tömeg hallgatja a beszédeket és a Carson Coma koncertjét például
KULT
A kockás inges és fekete ruhás tüntetők két forgalmi sávot foglaltak el. Sokan dudáltak, integettek nekik.
KULT
A 2600 tankerületi hivatalnok több jutalmat kapott, mint a 106 ezer iskolai dolgozó összesen. Nekik cafetéria is jár, a tanároknak nem, pedig a szakszervezetek szerint nagyon is megérdemelnék.
Népszerű
Ajánljuk