KÉK HÍREK
Több mint egymilliós tartásdíj-tartozást is felhalmozott. Az iráni férfira börtönbüntetést kért az ügyészség, Magyarország területét is el kellene hagynia.
KÉK HÍREK
Fábián István, a Debreceni Egyetem korábbi rektora az akkumulátorgyártással kapcsolatos problémákat és kihívásokat ismertette előadásában. Az előadást az egyetemről kitiltó dékán a működési rendre hivatkozott.
KÉK HÍREK
A felszíni és a felszín alatti vizeket, a talajt és a termőföldet, a levegőt fogja különböző módszerekkel figyelni.
KÉK HÍREK
2008-ban egy plázát terveztek ide, ami végül sosem készült el. A kiásott munkagödörben azonban megállt a víz, és beköltözött a természet.
KÉK HÍREK
A szakvéleményben többek között arról írtak, hogy a beruházás miatt át kell átalakítani a város teljes ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékhálózatát.
KÉK HÍREK
„Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel” adta ki az engedélyt a kormányhivatal, számos kötelezettséget írt elő a beruházó számára. A döntés viszont még nem végleges.
KÉK HÍREK
A kínai akkumulátorgyártó szerint nem fogják szennyezni sem a talajt, sem pedig a talajvizet Debrecenben.
KÉK HÍREK
A Hallják meg az égiek jókívánságainkat! elnevezésű programot a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kilencedik alkalommal rendezte meg a betegek világnapja alkalmából.
KÉK HÍREK
Tompos Márton, Momentumos képviselő írt erről a Facebook-oldalán kínai cikkek alapján. Ez több pénz, mint a város éves költségvetése.
KÉK HÍREK
A kétgyerekes apa épp szánkózott a kicsikkel egy lakótelepi parkban, amikor rázuhantak a 15 méteres nyárfa ágai.
KÉK HÍREK
Ironikus módon pont aznap adott ki egy szórólapot az önkormányzat, amiben cáfolták a gyár hatalmas vízfogyasztásáról szóló híreket. Az áramfogyasztás is brutális lesz.
KÉK HÍREK
Orbán Viktor már 2017-ben arról beszélt, hogy minél több hasonló gyárat vonzanának Magyarországra. A beruházások ellen egyelőre hiába tiltakoznak a helyiek és az ellenzéki pártok.
KÉK HÍREK
A rendelkezésre álló adatok alapján a lányok konfliktusa mögött egy fiú miatti féltékenység állt.
KÉK HÍREK
A legtöbben attól félnek, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem problémát fog okozni a város ivóvíz-ellátásában.
Népszerű
Ajánljuk