SPORT
A Will Smith közreműködésével készült Live It Up dallamosabb és táncolhatóbb lett, mint a szintén hivatalos himnuszként beharangozott szponzor-sláger, a Colors.
SPORT
A dalszerző pályázat minden zenész és énekes számára nyitott. Eddig 11 ismert előadó fogadta el a felkérést, de még három helyre várják a jelentkezéseket.
SPORT
Karácsony közeleg, nyílnak a pénztárcák, és nem mindegy, hogy mire költjük a nehezen megkeresett pénzünket. Mogácsék segítenek.
SPORT
Imádod vagy utálod, egy biztos: ezek szólnak majd a rádiókból és a szórakozóhelyeken, de a strandokon sem úszod meg.
SPORT
Összegyűjtöttük a legközhelyesebb, legtöbbet játszott, emiatt legirritálóbbá vált ballagási számokat. Te mit tennél a listára?
SPORT
A bemutatkozó videóban szülővárosát, Tatát mutatja be, ahol ma is él feleségével és gyerekeikkel.
SPORT
Lehet, hogy a számaik ismerősek számotokra, de az együttes nevét tuti, hogy nem tudnátok megmondani! Mutatjuk!
SPORT
YMCA? Szállj el kismadár? Nézését meg a járását? Vajon mindig is dúdolni fogjuk ezeket a slágereket? A tudomány válaszol.
SPORT
Az énekesnő visszatért, Just Like Fire című dala egyben az Alice Tükörországban című Disney-film betétdala is. Hallgassátok!
SPORT
A Szentegyházi Filharmónia a Boldogasszony Anyánk című magyar muzsikát adta elő egy győri templomban. Garantált libabőr!
Népszerű
Ajánljuk