KULT
A SSSS! című albumon Fluor és Diaz az elmúlt időszakot foglalja össze. Úgy vélik, ez most egy nyugodtabb, lassabb lemez abból a fajtából, amin érdemes végighallgatni sorrendben a dalokat.
KULT
A pörgős, rádióbarát „instahun” elsősorban a közösségi média árnyoldalaira hívja fel a figyelmet. A klip készítése közben pedig komoly kihívásokat is teljesíteni kellett.
KULT
A Hideg Fény több szempontól is különleges lett. A frontember azt is elárulta, hogy a klip forgatása során bizony megküzdöttek az időjárással is.
KULT
Hat nagyváros 173 művésze zenél, énekel Fitos Viktor és Valla Attila nagyszabású produkciójában. Többek között Dunai Tamás, Koós Réka, Csonka András, Polyák Lilla, Peller Anna, Tunyogi Bernadett, Miller Zoltánt, Vágó Bernadett is vállalta a részvételt.
KULT
Az El nem mondott szó című szerzemény egy vallomás, melynek szövegét maga az énekes jegyzi. A dal egyben utalás arra is, hogy Tibó nemrég kinyílt a világ felé és tabuk nélkül mesélt magáról és a párkapcsolatáról.
KULT
Kökény Attila, Lotfi Begi, Burai Krisztián a Swing á la Django és a Sárközy Gipsy Fever zenekar muzsikusai A nagy pénzrablás sorozat főszereplőinek bőrébe bújtak, hogy Dalí-maszkban borzolják a kedélyeket.
KULT
Az Elkezdem című dalban azt a kettősséget mutatja meg, ahogy minden alkalommal megküzd a démonaival, mikor a színpadon áll.
KULT
A Forradalmi című számukat a vonattemetőben forgatták, ami tökéletesen passzol a dal hangulatához.
KULT
A Te vagy aki beágyaz című dal egyszerre szól a párkapcsolatok alatti folytonos kísértések visszautasításának nehézségeiről, illetve arról, hogy milyen az, amikor szerelmünk nehézségeink ellenére is el tud fogadni minket.
KULT
A zenekar kedvéért Jakabos Zsuzsa olimpikon sellővé változva csobbant bele a vízbe, ahol Fura Csé, Szakács Gergő és BLR triója forgatták le a Tőlem ne című dal kisfilmjét.
KULT
A Kócos című számhoz különleges hangulatú, egzotikus állatokkal zsúfolt, animációs kisfilm készült.
KULT
Az énekesnő mesélt az új dalról, a készülő albumról, a házaséletről, és mindenkit megnyugtat: még nem lett házisárkány.
KULT
A lendületes Ez az, ami jó című daluk fülbemászó, azonnali dúdolásra késztető dallam, zúzós gitárakkordokkal és táncolható, rádióbarát zenével.
KULT
A minden korábbinál elképesztőbb sztár-felállásban készült Csak boldog című dal a megjelenése után egy hónappal félmillió lejátszásnál tart a Youtube-on.
Népszerű
Ajánljuk