KÖZÖSSÉG
„A kislányomért vágattam le a lábam” - súlyos sérülés miatt kényszerült amputációra a fiatal focista
A Békés megyei Lőkösháza játékosa, Orsós Krisztián még egy tavaly őszi meccsen sérült meg, de a sebe nem gyógyult be. Tavasszal pedig már rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála az orvosok.
KÖZÖSSÉG
Az ATV Híradója szerint a jövőben nem engedik be az épületbe a korán érkezőket, csak a hivatalos rendelési idő megkezdésekor.
KÖZÖSSÉG
Térdduzzanattal kezdődött, majd jött a szörnyű diagnózis. A család a kezelés miatt nehéz helyzetbe került.
KÖZÖSSÉG
Túróczi Réka egy génvizsgálat során tudta meg, hogy örökölte a nőgyógyászati rákokért felelős génmutációt.
KÖZÖSSÉG
Laura egész élete a küzdelemről szólt: 10 hónapos korában diagnosztizáltak nála először agydaganatot.
KÖZÖSSÉG
A rákellenes világnap alkalmából elővettük kollégánk történetét. A limfómás betegek háromnegyede korábban sosem hallott a betegségről - pedig ha időben felismerjük a tüneteket, nagy az esély a gyógyulásra.
KÖZÖSSÉG
Az Omega billentyűse azt mondta, most próbálja tudatosítani magában, hogy ne féljen a haláltól.
KÖZÖSSÉG
A kis Teddy egyszerűen nem hagyta, hogy a jobb melléből szoptassa őt az édesanyja. Ez gyanús lett a nőnek, így orvoshoz fordult – és nagyon jól tette...
KÖZÖSSÉG
Azt akarták, hogy az egész világ megtudja, mennyire szerették egymást a szüleik, és hogy a végsőkig kitartottak egymás mellett.
KÖZÖSSÉG
Egy srác a kórházban jegyezte el a barátnőjét, aki aznap kapta meg az utolsó kemoterápiás kezelését.
KÖZÖSSÉG
Bárkinek ingyen levágják a haját ezen a hétvégén. Paróka készül belőle a kemoterápián átesett gyerekek számára.
KÖZÖSSÉG
Azon kívül, hogy megmutatja akár a pár napos terhességet, utalhat rosszindulatú daganatra is.
Népszerű
Ajánljuk