SZTÁRVILÁG
A végső tippelés során egyik nyomozó sem találta el, kit rejt az álarc, ám Csobot Adél korábban már jól tippelt.
SZTÁRVILÁG
Fontos filozófiai kérdést vetett fel az Álarcos énekes, amelyben fellépett többek között az Egér, a Kaktusz, a Béka, a Tigris és a Süti is.
SZTÁRVILÁG
Gáspár Laci sötét zsarunak öltözött, Balázs távcsövet kapott - néhány érdekesség a vasárnapi műsor előtt.
SZTÁRVILÁG
Az első adásban leleplezett jelmezes énekes a Fókusznak mesélt arról, milyen volt a műsorban szerepelni.
SZTÁRVILÁG
Könnyű kikapcsolódást és vidám pillanatokat ígér az RTL klub új formátuma, ezt hozza is, de azért akadnak benne szürreális momentumok.
SZTÁRVILÁG
Nemrég az Instagramjára is posztolt a műsorral kapcsolatban. Párja, Istenes Bence pedig megint egy poénnal kontrázott az énekesnő fotójára a kommenteknél.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a képen egy szál törölközőben pózol párjával, Csobot Adéllal és egy elég kétértelmű szöveget írt a fotóhoz. Persze sokak szerint az egész inkább csak trollkodás.
SZTÁRVILÁG
Bence szerint a játék alatt tudtak először annyira egymásra figyelni, mint gyermekeik megszületése előtt.
SZTÁRVILÁG
A döntőbe nem jutott pároknak kellett szavazniuk róla, szerintük ki nyerje a játékot. Mutatjuk a videót!
SZTÁRVILÁG
Fésűs Nellyvel és Vajtó Lajossal kellett megmérkőzniük a végső győzelemért, végül azonban ők kapták a több szavazatot korábbi játékostársaiktól.
Népszerű
Ajánljuk