SIKERSZTORIK
Európa első helyen áll az egy főre jutó e-hulladék keletkezésében, „az Európai Unió egy-egy háztartásában átlagosan 74 elektronikai cikk található, ezek közül 17 hever használatlanul a fiókokban és a szekrényekben” (fejhallgatók, kábelek, merevlemez, okostelefon).
SIKERSZTORIK
A hatalmas jéghegy elolvadásával tovább csökken a Föld fényvisszaverő képessége, ami ördögi körhöz vezet, mivel ez gyorsítja az olvadást - mondja a szakértő. De a fókák, pingvinek és különböző tengeri madarak életére is hatással lehet, ami történt.
SIKERSZTORIK
Az A23a területe akkora, mint Győr-Moson-Sopron vagy Csongrád-Csanád megye. Utazásának több végkifejlete is lehet, van közte egészen katasztrofális is.
SIKERSZTORIK
Egyetlen forint kiadás nélkül épült fel a kunyhó. Közel száz magyar és külföldi diák két héten át önkéntesként dolgozott rajta. Tanáruk szerint mindez nagyon segíti az elfogadást, és biztos, hogy lesz folytatása.
SIKERSZTORIK
A „szennyező elit” a pusztulásig fosztogatja a bolygót, mondja az Oxfam, miután átfogó tanulmányt készített az éghajlati egyenlőtlenségről.
SIKERSZTORIK
Az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest minden hónapban megajándékozza egy lakóját. Tizenkét születésnapi kívánság teljesül a tizenkét hónap alatt. Októberben egy igazán zöld születésnapi álom válhatott valóra, ami ráadásul egy lakóközösségért született.
SIKERSZTORIK
A Csendes-óceán közepén már most egy Nagy-Britanniánál hétszer nagyobb műanyag-sziget úszik. Sok tudós szerint a műanyagfaló baktériumok jelenthetik a megoldást, de a szükséges génmódosítások veszélyesek is lehetnek.
SIKERSZTORIK
Az autópiaci szakértő szerint az átlag magyar autóvásárlónak még 4-5 milliós kocsira sem futja, miközben az autóárak három év alatt gyakorlatilag duplázódtak. A villanyautók elterjedéséhez lejjebb kellene menniük az áraknak, de ennek egyelőre nincs sok jele.
SIKERSZTORIK
Korábban kezdődik, forróbb lesz és tovább tart a nyár, rövidül az ősz, eltűnik a téli hó - sorolja az éghajlatkutató a változásokat. Ahhoz, hogy kevésbé durvák legyenek a következmények, az életszínvonalból kellene feladni, de erre kevesen hajlandóak.
SIKERSZTORIK
Egy norvég éghajlatkutató szerint annak ellenére van kevés esély arra, hogy csökkenjen a kibocsátás a tavalyihoz képest, hogy még két és fél hónap hátravan az évből.
SIKERSZTORIK
A volt rádiós szenvedélyes kajakos. Ez volt a harmadik grönlandi útja, és azt meséli, minden eddiginél nagyobb jéghegyekkel találkozott. A klímaváltozás más nyomaival is szembesült, például egy kihalt halászfaluval, a tenger melegedése miatt ugyanis eltűntek a tőkehalak.
SIKERSZTORIK
A vegyszerek és a klímaváltozás is veszélyezteti őket - így védhetnénk meg a méheket és a beporzókat
A méhek rendkívül érzékenyek a környezet változásaira, az időjárási viszonyokra, a levegőminőségre vagy a táj megváltozására. Pedig nélkülözhetetlenek az ökoszisztémák működéséhez, az emberi jóléthez és az élelmezésbiztonsághoz.
SIKERSZTORIK
Ürge-Vorsatz Diána, magyar klímakutató elszörnyedt a szeptemberi hőmérsékleti adatok láttán. Szerinte muszáj lenne lépni addig, amíg van választásunk.
SIKERSZTORIK
Még a klímakutatók is meghökkentek azon, hogy milyen meleg volt az idei szeptember. Szinte biztos, hogy 2023 lesz az eddigi legmelegebb év, de 2024 még ennél is forróbb lehet.
SIKERSZTORIK
A két őshonos virágzó növény terjedése ötszörösére gyorsult az elmúlt tíz évben. A globális felmelegedés mellett a fókaállomány ritkulása is a hozzájárulhatott az Antarktisz kivirágzásához.
SIKERSZTORIK
A 11 és 24 év közötti fiatalok szerint már az ő életükben elérheti a globális felmelegedés a 3 Celsius-fokot, ami ellen semmit nem tesznek a kormányok.
SIKERSZTORIK
A kontinens többi részén sem rózsás a helyzet: az európaik 98 százaléka rendkívül szennyezett levegőt szív a tüdejébe. Mindez évente 400 ezer ember halálához vezet.
Népszerű
Ajánljuk