HÍREK
Az Európai Bizottság elnöke szerint szigorítani kell az EU-s környezetvédelmi célkitűzéseken. Emellett többek közt azt is hangsúlyozta, hogy tisztességes minimálbérre van szükség az unióban.
HÍREK
A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért egyesület szerint a fákat „egy félreérthetően kommunikált, túlméretezett kormányberuházás miatt” vágnák ki.
HÍREK
A szervezők számítása szerint a I. Bodrogi PET Kupán megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége.
HÍREK
Louisiana államban szarvasok és marhák is áldozatául esnek a vérszívók horrorisztikusan nagy csoportjának.
HÍREK
A csupasz igazságot szerették volna demonstrálni, és felhívni a figyelmet a globális felmelegedés fenyegető következményeire.
HÍREK
Eddig 40 ezer embert kellett evakuálni, és további félmillió embernek kell arra számítani, hogy el kell hagynia az otthonát.
HÍREK
Azt mondják, a hatodik tömeges kihalás korszakába léptünk, ami legalább annyira veszélyes az emberiségre, mint a klímaváltozás.
HÍREK
A kutatók úgy találták, hogy az Európai Unióban 630 ezer idő előtti halálozás volt környezeti tényezők számlájára írható 2012-ben. A légszennyezés évente 400 ezer halálozásban játszott szerepet.
HÍREK
Szombaton még bikini és naptej, kedden már télikabát és kesztyű a viselet a coloradói nagyvárosban.
HÍREK
Dr. Vásárhelyi Gábor, a MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, az ELTE asztrofizikus PhD hallgatója tartanak előadást a MEMO Science&Innovaton show-n.
Népszerű
Ajánljuk