KÉK HÍREK
A kisfiút még 2019 októberében találták meg holtan a rendőrök egy lakatlan ház előtt. A kicsit egy plédbe és egy csíkos női ruhába csavarták bele, és egy nejlonzacskóba rakták.
KÉK HÍREK
Az anya először azt állította, kislánya akkor verte be a fejét, amikor leesett az ágyról, és a testvérei sminkelték ki játékból.
KÉK HÍREK
A nő a rokonainak azt hazudta, hogy egy kórház inkubátorában hagyta a kisfiát, de később kiderült az igazság.
KÉK HÍREK
A rendőrség tavaly vette elő újra az ügyet, így derült fény a gyilkos kilétére és a súlyos titokra.
KÉK HÍREK
A bíróság 13 év fegyházra, és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte az asszonyt, aki megölte újszülött babáját.
KÉK HÍREK
A kisbaba holttestét egy fémhulladékot kereső hajléktalan fedezte fel. A gyilkos anyát és apát már le is tartóztatták a rendőrök. Csak erős idegzetűeknek!
KÉK HÍREK
Két különböző férfitól esett teherbe, mindkétszer titkolta a terhességét, majd rögtön a szülés után végzett a gyerekeivel.
KÉK HÍREK
A gyermek családjáról továbbra sem lehet tudni semmit, a rendőrség nyomravezetői díjat is kitűzött.
KÉK HÍREK
A vád szerint a nő a vécén szülte meg, majd cipősdobozba tette és elrejtette a baba holttestét. Azt mondta, nem emlékszik, mi történt.
KÉK HÍREK
Azt a kislányruhát és plédet is megmutatták, amibe belecsavarva megtalálták a babát. Kérik, hogy aki rájuk ismer, jelentkezzen.
KÉK HÍREK
India a nemek közötti különbséget szigorú törvényekkel igyekszik áthidalni, de csecsemőgyilkosságok még mindig előfordulnak az országban.
KÉK HÍREK
A nagyszülők szerint a nő új élettársa bántotta a picit. Azt állítják, korábban cigicsikk nyomát látták a kislány testén, ezért magukhoz akarták venni a gyereket.
Népszerű
Ajánljuk