FELFEDEZŐ
A bíróság szerint a név kiejtése és írásmódja miatt a gyerek később nevetség tárgyává válhatna.
FELFEDEZŐ
Az apa elismerte a bántalmazást, a rendőrség emberölés gyanúja miatt folytat ellene eljárást.
FELFEDEZŐ
Az NNGYK szerint nem lehet járványról beszélni. Így is nagy veszélyben lehetnek azok az újszülöttek, akik nem kapnak oltást.
FELFEDEZŐ
Eggy vita során, ismerőseik előtt vádolta meg volt élettársát az anya. A rendőrség megtalálta a maradványokat.
FELFEDEZŐ
Az anyáról és apáról továbbra sem tudni semmit. A rendőrség a harmadik gyermek, Elsa megtalálása után azt mondta, hogy nagyon valószínű, hogy a kislány eltitkolt terhességből született.
FELFEDEZŐ
A kutya nyolc éve élt az amerikai családnál, és a szülők szerint eddig semmi jelét nem mutatta az agressziónak.
FELFEDEZŐ
Órákon át zajlott a túszdráma Phoenixben. Végül az anya elmenekült és egy közeli építkezésről szerzett telefonnal értesítette a rendőrséget.
FELFEDEZŐ
Az amerikai nénit bosszantja a számítógépes rendszer hibája, ami nem képes feldolgozni az életkorát. Több kellemetlensége is volt már emiatt.
FELFEDEZŐ
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.
FELFEDEZŐ
A kicsit múlt héten szállították be a szombathelyi kórházba. Orvosszakértő bevonásával vizsgálják a sérülések keletkezésének körülményeit.
FELFEDEZŐ
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.
FELFEDEZŐ
Nem lélegzett a baba, amikor az anyukája segítséget kért. A mentésirányító pontos utasításokkal vezette végig a nőt az újraélesztésen, amíg odaértek a mentők.
FELFEDEZŐ
A mentésirányító „felismerte a helyzet súlyosságát és magabiztosan, végig nyugodtan és empatikusan instruálta a bejelentőt az újraélesztésre”. A mentősök megosztották a megrendítő hangfelvételt is.
FELFEDEZŐ
Gulyás Gergely február elején megígérte, de úgy tűnik, hogy mégsem működik a szűrőprogram.
FELFEDEZŐ
Szerencsére a csecsemő életben volt, és a légutak kitisztítása után azonnal fel is sírt. A mentők azonnal ellátták a csecsemőt, majd az anyát és az újszülöttet is stabil állapotban vitték kórházba.
Népszerű
Ajánljuk