KÖZÖSSÉG
Nincs élelem és ivóvíz, nem kapnak segítséget sehonnan. A szinte teljesen megsemmisült szigeten teljesen tehetetlenek a hatóságok.
KÖZÖSSÉG
Az ötgyermekes anyát gyakran éri a vád, hogy nincsen mindig ideje a gyerkőcökre. A cikkből kiderül, hogy jobb dolog nem is történhetne velük.
KÖZÖSSÉG
Újabb részletekre derült fény a szörnyű családi tragédiával kapcsolatban. A családfőnek korábban is volt már egy komoly kapcsolata, és gyermeke is született belőle.
KÖZÖSSÉG
Az apa és a gyermek holttestét egy erdőben, az anyáét egy társasházi lakásban találták meg.
KÖZÖSSÉG
Komoly dilemma. Bele akar szólni a nagyi, a tesó, és az összes barát is. De kié a döntés valójában? Kinek van joga beleszólni a névválasztásba?
KÖZÖSSÉG
Súlyosan eltorzult a kislány gerince, műteni kell – elkeseredett posztban kér segítséget az édesanya
Puskás Julianna három gyermekével egy anyaotthon lakója. Kislányát műteni fogják, de a rehabilitációra nincs pénzük. A Facebookon kért segítséget.
KÖZÖSSÉG
A lényeg az, hogy a szeretetet és a biztonságot megkapja egy gyerek, azonfelül mindenki maga döntse el, hogy mivel eteti vagy hogyan altatja.
KÖZÖSSÉG
A titok: találj egy helyet, ahol jót lehet enni, egy másikat, ahol kellemes körülmények között lehet pihenni és (legalább) egyet, ahova érdemes elmenni kalandozni. Vértesbogláron és környékén mindhárom feltétel adott.
KÖZÖSSÉG
Anyaként az eddigi életed, ha tetszik, ha nem, gyökeresen megváltozott. Mindennek a középpontjában a gyereked van. Nem csoda, hogy mindenen pörög az agyad. Akár hülyeségeken is.
KÖZÖSSÉG
A Pandarte blog szerzője összegyűjtötte azokat a játszótereket és kalandparkokat, ahol nemcsak a gyerekek érzik jól magukat, de a szülők sem fognak unatkozni.
KÖZÖSSÉG
A tragikus hirtelenséggel elhunyt egri édesanya kisfia még csak három, lánya pedig pedig kettő éves. Facebookon siettek a család segítségére.
KÖZÖSSÉG
Milyen akadályokkal kell megküzdenie egy gyereknek, aki Magyarországra születik? Itt a válasz.
KÖZÖSSÉG
Létezik tökéletes család? Vagy csak tökéletes családi képek vannak? Netán azok sem tökéletesek?
KÖZÖSSÉG
Kislányt szerettél volna és kisfiad született? Örülj neki és fedezzétek fel együtt a világot! Az Eszti-Téka blog szerzője segíteni fog.
Népszerű
Ajánljuk