KÖZÖSSÉG
A 32 éves nő rákkal küzd, nagyon csekély az esélye a gyógyulásra, de mindent megtesz, hogy legalább még pár évet a családjával tölthessen.
KÖZÖSSÉG
A fitneszguru saját bevallása szerint sosem volt jó apa, de örülne, ha apák napjára kaphatna ajándékba whiskyt és kubai szivart a kormánytól.
KÖZÖSSÉG
Ziona Chana valószínűleg a világ legnagyobb családját tudhatta magáénak, bár erről semmilyen hivatalos feljegyzés nem született.
KÖZÖSSÉG
Maximum 800 ezer forintot kaphatnak vissza az érintettek, két kereső esetén ez maximum 1,6 millió forintos visszatérítést jelent a családnak.
KÖZÖSSÉG
Időben megkezdték a nő újraélesztését, ami végül sikeres volt, így sikerült a beteget stabil állapotban kórházba szállítani.
KÖZÖSSÉG
A DK szerint ennek a pénznek egy része közvetve vagy közvetlenül állami és uniós forrásokból származik, ezért az állami vezetőket és családtagjaikat korlátozó törvényjavaslatot nyújtanak be a Parlamentnek
KÖZÖSSÉG
Az édesanya, aki fiával és idős, beteg édesanyjával él együtt, először egy nagy reccsenést hallott. Néhány másodperccel később beszakadt a tető. Ismerőseik gyűjtést indítottak, hogy mielőbb felújíthassák a házat. Te is segíthetsz.
KÖZÖSSÉG
Már évek óta egy átmeneti szálláson élnek nehéz körülmények között, most azonban kilátástalanná vált a helyzetük. A nekik segítő alapítvány szerint minden fillérre szükségük van.
KÖZÖSSÉG
14 áldozatot követelt a tragédia, a kisfiú is életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szemtanúk szerint olyan hangot hallottak, mintha egy bomba robbant volna.
KÖZÖSSÉG
A fiú még csak 15 éves volt, amikor Trump zéró tolerancia politikája miatt elszakították az édesanyjától, akivel Mexikóból menekültek az Egyesült Államokba.
KÖZÖSSÉG
A világhírű kutató elmesélte azt is, hogy férjével eltérő műszakban dolgoztak, így a gyerek közvetített közöttük. De együtt mindent megoldottak.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya elmondta, hogy nem tud munkát vállalni, egyik fia autista, a másik súlyos asztmás, a kislánya pedig tanulási zavarral küzd. A lakásukon jelzálog van, elhunyt férje keresetéből éltek eddig.
KÖZÖSSÉG
Először az édesanya hunyt el, majd a két gyerek, végül az édesapa is. Őket gyászolja most az egész város.
KÖZÖSSÉG
A koronavírus-járvány miatt veszítették el az állásukat és a megélhetésüket – vannak, akiknek tavaly óta még mindig nem sikerült talpra állniuk ebből a váratlan, bizonytalan helyzetből.
KÖZÖSSÉG
Az időhöz mindennek és mindenkinek köze van. Hol lassan telik, hol gyorsan, hol sok van belőle, hol meg kevés. A beosztásáért mindenki önmaga felel a körülményei ismeretében.
KÖZÖSSÉG
A színész-műsorvezető és felesége is megható módon búcsúzik a 85 évesen elhunyt színésznőtől.
Népszerű
Ajánljuk