KÖZÖSSÉG
Arra ébredt fel a koronavírus miatt kómába esett brit kismama, hogy már mellette fekszik a kisbabája
Nem sok esélye volt, hogy meggyógyuljon, de a férje mindvégig bízott benne. Már a saját lábán jár, karácsonyra haza akar menni a családjához.
KÖZÖSSÉG
A fiatal apának több életmentő műtéte is volt azóta. Várandós felesége és másfél éves kislánya most havi 37 ezer forintból kell, hogy megéljen, segítségre lenne szükségük.
KÖZÖSSÉG
Olyan sok és nagy mértékben növekvő a fertőzöttek száma, hogy hamarosan további korlátozások, teljes lezárások jöhetnek északi szomszédunkban.
KÖZÖSSÉG
Amikor Tim rádöbbent, hogy az élete véget fog érni, mindent kihozott belőle, amit tudott - írja felesége, Hilary.
KÖZÖSSÉG
Mielőtt a szülő kiakadna a gyereke médiafogyasztási szokásain, érdemes megfigyelni a sajátjait is.
KÖZÖSSÉG
Kásler Miklós szerint a reformkor nagyjai sokat gondolkodtak azon, hogy lehetne a közjót segíteni, a nemesség jogait kiterjeszteni az egész nemzetre, megosztva a hatalmat és az esélyeket mindenkivel, keresztény hittel, törvényesen, alkotmányosan.
KÖZÖSSÉG
Harry ezzel köszöntötte apját abból az alkalomból, hogy már három éve túl van az életmentő műtéten.
KÖZÖSSÉG
„Nagyon szíven ütött, hogy hallottam olyan nagyszülőről, aki egy rohamot látva nem ölelte meg többé az unokáját, mert úgy vélte, az ördög szállta meg” - árulta el a szerző, Sárvári Töttős Györgyi.
KÖZÖSSÉG
Ez pedig azt jelenti, hogy egyre mélyül a szakadék a jól élő és a nehéz helyzetben lévő gyerekes családok között.
KÖZÖSSÉG
Juhász Péter beszélgetett a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével, néhány magánéleti kérdés is szóba került.
KÖZÖSSÉG
A szokásos péntek reggeli interjújában a kormányfő beszélt a Demográfiai Csúcsról, a magyar családpolitikáról, az adóvisszatérítésről, a 13. havi nyugdíjról és a járványról is.
Népszerű
Ajánljuk