EGÉSZSÉG
Egy másik szálon, szintén Schadlhoz köthetően, gyanús Covid-gyorsteszek ügyében nyomoznak. Kihallgatásokig egyik esetben sem jutottak még.
EGÉSZSÉG
Húszból egy új diabéteszes megbetegedés a covidhoz köthető. Minél súlyosabb lefolyású volt a fertőzés, annál nagyobb a cukorbetegség kialakulásának kockázata.
EGÉSZSÉG
Egy jelentés szerint az első megbetegedések a vuhani víruslabor környékén történtek, és nem a halpiachoz köthetők.
EGÉSZSÉG
Közel 1600 termék szerepel gyógyszerészeti intézet hiánylistáján, az elmúlt hetekben még bővült is a lista. Az ok: Ukrajnában sebesültek százezreit kell ellátni, az onnan érkező csomagolóanyagnak pedig nyoma sincs, miközben Kína még mindig a Coviddal küzd.
EGÉSZSÉG
Most először mondta ki hivatalos szervezet a laboratóriumi eredetet, de sokan így is szkeptikusak az állítással kapcsolatban.
EGÉSZSÉG
A politikus szerint beigazolódott, amit már korábban is láttunk és sejtettünk: a Fidesz-kormány teljes káoszban volt a Covid-járvány idején. Mindenre fel voltak készülve, csak a járványra nem.
EGÉSZSÉG
A szakember szerint olyan variáns nem fordulhat elő, ami ellen teljesen elveszítenénk a megszerzett adaptív immunitásunkat.
EGÉSZSÉG
Csak a kórházakban közel 60 ezer koronavírusos beteg halt meg öt hét alatt hivatalos adatok szerint. A kínai hatóságok szerint már túl vannak a járvány csúcsán.
EGÉSZSÉG
Három oltás elégnek tűnik. Mostanra már bőven van védőoltás, vannak vírusterápiák, antitest-terápiák, ráadásul olyan irányba változik a vírus, hogy ezekre egyáltalán nem biztos, hogy szükség van.
EGÉSZSÉG
Kínában most kezdődik a holdújév ünnepi időszaka, ilyenkor százmilliók utaznak az országon belül is, hisz ez számít a világ legnagyobb utazási eseményének.
EGÉSZSÉG
Az XBB.1.5 variáns gyorsabban terjed a korábbiaknál, de nem okoz súlyosabb megbetegedést. Kínában viszont teljesen elszabadult a vírus.
EGÉSZSÉG
Visszatértek a nézők a mozikba, és látványosan többen választottak francia filmeket, mint 2020 előtt. A listát persze még mindig a nagy blockbusterek vezetik.
EGÉSZSÉG
A Kínából a karácsonyi ünnepekre Olaszországba érkező utasok több mint felének pozitív lett a Covid-tesztje, úgyhogy a római kormány kötelező vizsgálatokat írt elő minden Kínából beutazónak.
EGÉSZSÉG
A kormány szerint a járványok, háborúk és tömeges migráció évtizede előtt állunk, ezért felkészültek minden eshetőségre.
EGÉSZSÉG
Kínában most következik be az, ami Észak-Olaszországban 2020 februárjában. Ha szerencséjük van, gyengébb vírus söpör végig rajtuk, a pesszimista becslések szerint milliók halhatnak meg.
Népszerű
Ajánljuk