HÍREK
Varga Mihály a Facebook-oldalára tette ki, hogy a Budai Gyermekkórházba szállított ajándékokat a„bátor gyerekeknek".
HÍREK
A 10 éves Puhl Zoltán volt az első ebből a korosztályból, aki megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
HÍREK
Az új mutáció esetében már nem a láz, a köhögés és a szaglás vagy ízlelés elvesztése a legfőbb tünet.
HÍREK
Az idős asszony 40 évig szolgált beteg embereket, vele viszont senki nem törődött az utolsó óráiban. Lánya szerint nem érdemelt ilyen „méltatlan, hálátlan, kegyetlen elmúlást”.
HÍREK
Bányai Gábor szintén gépi lélegeztetésre szorult, ahogy most az egykori olimpiai bajnok tornász is.
HÍREK
Újszerű megoldással rukkolt elő az egyetem, így a szülők és a gyerek hallhatják egymás hangját, ami nagyban segíti a kötődés kialakulását.
HÍREK
Közel másfél millióan beoltatták magukat az elmúlt három héten lezajlott oltási akcióban, köztük 166 ezer eddig oltatlan is.
HÍREK
Karácsonyra lecseng a negyedik hullám, de az ELTE szakértője szerint január, február környékén ismét beindulhat az omikron variáns miatt.
HÍREK
A nemrég megválasztott Olaf Scholz szerint nem létezik túl szigorú járványkezelés, így karácsonykor is bezárhatnak.
HÍREK
A kórház módszertani igazgatója szerint a Covid hosszútávú hatásai miatt is fontos lenne, hogy a fiatalabbak is be legyenek oltva.
HÍREK
A gyorstesztek miatt visszaszorult a PCR-típusok használata, így azok szavatossága lejárt – mondja az államtitkár.
Népszerű
Ajánljuk