SZEMPONT
Elindult az ötödik hullám az új variánssal, a fertőzötteknek ma már csak a 20-30 százaléka delta-fertőzött.
SZEMPONT
A szakértő szerint nincs abban a gazdasági és szociális helyzetben ez az ország, hogy a kötelező oltás elkerülhető legyen.
SZEMPONT
A Neumann Labs. magánlaborhoz beérkező pozitív minták 60%-ában fordult elő az újabb vírusmutáns.
SZEMPONT
Januárban minden háziorvosnak kötelezően vállalnia kell egy hétvégét, amikor oltani fog. Aki ezt megtagadja, akár 5 milliós egészségügyi bírságot is kaphat.
SZEMPONT
Wikonkál Norbert Miklós arról is beszélt, szerinte Magyarország „zseniálisan” járt el, mert időben kezdte el beadni a harmadik oltásokat.
SZEMPONT
A Szegedi Egyetem professzora elmondta, hogy jobb lenne újabb típusú vakcinát gyártani az épülő debreceni gyárban.
SZEMPONT
A román szélsőjobboldali párt, az AUR tagjai és szimpatizánsai kedd reggel Bukarestben tüntettek.
SZEMPONT
Magyarországon hivatalosan csak három oltást lehet kapni, mégis van olyan, aki a harmadikat kétszer vette fel, így már négy oltáson van túl.
SZEMPONT
A kormány 300 milliárd forintot költött kínai lélegeztetőgépekre, ezek viszont sok esetben meghibásodtak.
SZEMPONT
Varga Mihály a Facebook-oldalára tette ki, hogy a Budai Gyermekkórházba szállított ajándékokat a„bátor gyerekeknek".
Népszerű
Ajánljuk