SZTÁRVILÁG
A japán komikus szellentőmutatványokkal készült, például így fújta el a gyertyákat egy tortán. ByeAlex szerint a produkció „egy rakás szar” volt, a közönség mégis tombolt.
SZTÁRVILÁG
Az újságíró személyesen ismeri a most drogbotrányba keveredett zenészt. Egy közös sztorival szemléltette, szerinte milyen ember ByeAlex.
SZTÁRVILÁG
A zenész azért hozta nyilvánosságra a jegyzőkönyvet, hogy bizonyítsa, nem nagy mennyiségű drogot találtak nála. Az irat szerint a konyhaszekrényéből került elő a kábítószer és még néhány dolog, amit a rendőrség lefoglalt.
SZTÁRVILÁG
A zenész reagált arra a sajtóhírre, miszerint 20 adagnyi kábítószert találtak nála a rendőrök a házkutatás során. Perrel is fenyegeti a Blikket.
SZTÁRVILÁG
A gyanú szerint a dílerek rendszeresen, fesztiválokon látták el kábítószerrel a zenészeket. A bíróság még ma dönt arról, rács mögé kerülnek-e.
SZTÁRVILÁG
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.
SZTÁRVILÁG
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
SZTÁRVILÁG
Az énekes elismerte, hogy találtak nála egy „nagyon kis cuccot”. A rádiós szerint az ügy végigsöpörhet a szakmán.
SZTÁRVILÁG
Horváth László szerint a kábítószerezésről szóló dalok népszerűsége pénzt hoz az előadóknak, de ezzel százezreket sodornak veszélybe. A kormánybiztos szerint a celebek példaképek, és ez óriási felelősség.
SZTÁRVILÁG
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
SZTÁRVILÁG
A zenekar minden tagjánál járt kora reggel a rendőrség, közölte az énekes, aki elismerte, hogy találtak nála drogot. Azt kéri a rajongóitól, hogy ebben ne kövessék a példáját.
SZTÁRVILÁG
Alig néhány hete T. Danny bukott le, most újabb ismert előadónál találtak drogot. A kormánybiztos már korábban jelezte, hogy keményen fellépnek a kábítószer ellen.
SZTÁRVILÁG
„Unalmas már ez a sok műkeresztény, nemzethy, vén macskajancsi” – véli a zenész. Szerinte ha a magyar emberek halloweent szeretnének, akkor lesz halloween.
SZTÁRVILÁG
Nyolc éve külön autóval jár a fellépésekre, sofőr vezeti, ő pedig az anyósülést választja, mert hátul rosszul lesz. Az énekes szerint az alkoholfogyasztás ma már főleg a fellépésekhez kötődik.
SZTÁRVILÁG
A zenész tömören fogalmazta meg, hogyan látja az idei szereplőket. Hat évadnyi zsűrizés és négy mentori győzelem után tavaly kilépett a produkcióból, most a Csillag Születik zsűrijének tagja.
SZTÁRVILÁG
A zenész nem érti, miért nem ítélik börtönbüntetésre azokat, akik ilyet képesek tenni egy állattal. Az állatmentők megnyugtató posztot tettek közzé.
SZTÁRVILÁG
A Sztárbox elődöntőjében Odett kiesett, de nem búslakodott. Közben Apáti Bence személyeskedő kritikákkal illette, amire ByeAlex is reagált.
Népszerű
Ajánljuk