SZTÁRVILÁG
Amszterdamból jelentkezett be egy hallgató, aki elmondása szerint épp egy spanglit szívott. Az NMHH szerint pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást.
SZTÁRVILÁG
Egy hónap alatt hozták össze az álesküvőt, ahol aztán csak úgy röpködtek a büntetések. A legtöbben ugyanis nem adtak számlát.
SZTÁRVILÁG
Súlyos büntetést kapnak az Állami Számvevőszéktől az ellenzéki pártok a júniusi választások kampánya előtt. Ráadásul nem is fellebbezhetnek.
SZTÁRVILÁG
A 27 éves amerikai anyuka azért haragudott meg a fiára, mert megtudta, hogy rosszul viselkedett a suliban. A rendőrség súlyos gyermekbántalmazással vádolja.
SZTÁRVILÁG
Janklovics Péter benézte. A humorista eddig ingyen parkolt, most azonban tizenháromezer forintba került az egyik megállás.
SZTÁRVILÁG
Két részletben több mint félmillió fontot kap az Amerikában élő herceg, mert beigazolódott, hogy a telefonját feltörték és így jutottak bizalmas információkhoz.
SZTÁRVILÁG
Ráadásul 100 kilométer/órás sebességgel száguldott egy olyan útszakaszon, ahol maximum 90-nel mehetett volna.
SZTÁRVILÁG
Az unió célzott, fájdalmas szankciókat vezetne be a magyar gazdasággal szemben. Ennek már a híre is elég volt, hogy a forint és a tőzsde is sokkot kapjon.
SZTÁRVILÁG
Új fokozatba kapcsolt az Európai Unió: ott céloznák a magyar gazdaságot, ahol a legjobban fáj. Folytatódik az Orbán-kormány és Brüsszel harca, de a jelek szerint magasabb hőfokon.
SZTÁRVILÁG
Egy arra járó vette észre a nem mindennapi esetet. Elmondása szerint azért volt némi segítsége az autósnak.
SZTÁRVILÁG
Ritka felvételek kerültek ki a világ legzártabb diktatúrájából, ahol egészen bagatell dolgok miatt horrorisztikus büntetést lehet kapni.
SZTÁRVILÁG
A férfi többször megverte a nőket, hogy visszaszerezze a szexuális szolgáltatás díját, de többször előfordult az is, hogy a szolgáltatást megtagadó nőket szexuálisan bántalmazta.
SZTÁRVILÁG
Nem ment el novemberben egy parlamenti ülésnapra, ezért büntette meg 650 ezer forintra a házelnök. Hadházy azonban nem akarja eljátszani, hogy ez egy működő parlament.
SZTÁRVILÁG
Még a hozzá közelállók sem tudtak róla, mi történhetett az orosz ellenzéki politikussal, akivel három hete megszakadt a kapcsolat.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai, a számítógépes csalásról és visszaélésről szóló törvény szerint 15 évet is kaphatott volna Bródy Dániel, de két év börtönnel megúszta.
SZTÁRVILÁG
Az összeg azonban pártonként félmilliárd is lehet még. Az ellenzék szerint a választások előtti direkt meggyengítésük zajlik.
Népszerű
Ajánljuk