BUDAPEST
A főpolgármester hétfő este azt is bejelentette, hogy 35 ezer védőmaszkot osztanak szét a szociális ágazatban dolgozóknak.
BUDAPEST
A kedves gesztust azoknak szánják, akik áldozatos munkával küzdenek a járvány megfékezésén.
BUDAPEST
Itt lehet majd minden fontos információt, változást megtudni a járvánnyal kapcsolatban, ami a fővárost is érinti.
BUDAPEST
Egyelőre nincs olyan korlátozás, miszerint nem lehet kimenni az utcákra. Budapest legnépszerűbb helyein mégis csak néhány emberrel találkoztunk.
BUDAPEST
Az operatív törzshöz fordult a védekezéshez szükséges eszközök ügyében a Fővárosi Önkormányzat.
BUDAPEST
Az alkotás az első darabja a #wonderwomanbudapest akciónak, amelyben neves magyar hősnőknek állítanak emléket.
BUDAPEST
Bejártuk a Vakok iskolája 120 éves épületét, ahol több mint 200-an tanulnak, és Kossuth Lajos saját kézzel írt sorait is őrzik.
BUDAPEST
Komoly szigorításokat vezetnek be Belső-Erzsébetvárosban azokkal szemben, akik éjfél után is nyitva akarnak tartani.
BUDAPEST
Új tulajdonos viszi tovább a helyet, de korábbi emblematikus arca, Cica néni is áldását adta rá.
BUDAPEST
Közel 27 méter magasságban és 31 méter szélességben tornyosul az ország első okosplázájának 154 darab üvegtáblából összeálló homlokzata.
Népszerű
Ajánljuk