BUDAPEST
A Magyar Kerékpárklub szervezésében rendezett A kerékpározás elmúlt 100 és következő 10 éve című előadáson és vitaesten a részt vevő felek üdítően sok mindenben egyetértettek. Ha az est résztvevőin múlna, Budapest egy szuperül biciklizhető, élhető város lenne 2030-ra. Ahogy ez a régmúltban is így volt.
BUDAPEST
Még a pesti oldalról is látszott a Rockstar Photographers produkciója a Magyar Nemzeti Galériánál.
BUDAPEST
Izgalmas feladatot jelentett a budai Várban lévő egykori városháza felújítása. A Bölcs Vár rekonstrukciós folyamatáról beszélt az Ybl-díjas építészmérnök, Szabó Levente.
BUDAPEST
Az új típusú kedvezmény kártyát és élménycsomagot azzal a céllal indították, hogy kiszámítható, biztonságos módon tölthesd el a szabadidődet a fővárosban, miközben remek programokon vehetsz részt.
BUDAPEST
A Lehel téren át is adták az egyiket. Rozsdamentes acélból készült, palack töltésére is alkalmas ivókutak.
BUDAPEST
A július 2-án induló programsorozaton minden helyszínre egyedi, külön erre az alkalomra komponált kamarazenei összeállítások készültek a szervezők, amelyek tökéletesen idomulnak az adott épület múltjához, történetiségéhez.
BUDAPEST
A területen kívül eső üzletek és vendéglátóhelyek egyáltalán nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között, és a többiek is csak külön engedéllyel.
BUDAPEST
A Restart Budapest Card 48 órán keresztül nyújt ingyenes és kedvezményes szolgáltatásokat, továbbá a szállásfoglalásnál is kedvezményt ad azoknak, akik Budapestre látogatnak és eltöltenek 1-2 éjszakát.
BUDAPEST
Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.
BUDAPEST
A Fővárosi Önkormányzat vezetése megtiltja a híd használatát az augusztus 20-i tűzijáték és állami ünnepség céljaira.
BUDAPEST
A Fővárosi Közgyűlés döntött többek között a zöldterület-gazdálkodás szabályainak módosításáról is, hogy a főváros tulajdonában álló faállományt hatékonyabban lehessen megőrizni.
Népszerű
Ajánljuk