BUDAPEST
Jelentősen csökkentenék a cégek ingatlanbérleti és a teraszokért fizetett díját, a taxisok pedig 70 százalékos engedményt kaphatnak jövőre a drosztdíjból.
BUDAPEST
A járványra való tekintettel a szokásosnál később és óvintézkedések mellett, de nagy számban és remek programokkal várnak mindenkit a főváros régi házai.
BUDAPEST
A Standby szabadtéri tárlat 42 kortárs alkotó – köztük fotósok és képzőművészek – képeit sorakoztatja fel, a koronavírus-járványra reflektáló kortárs alkotásokból.
BUDAPEST
A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért egyesület szerint a fákat „egy félreérthetően kommunikált, túlméretezett kormányberuházás miatt” vágnák ki.
BUDAPEST
A Vision Hotel Budapest 82 szobával és 9 dunai panorámás lakosztállyal várja a vendégeket a Belgrád rakparton, külön étterme és rendezvényterme is van.
BUDAPEST
A jelenlegi furcsa, kerülgetős, Mekk Elek-megoldás helyett egy megbízhatóbb, egységes kialakításra lenne szükség, ami közlekedésbiztonsági szempontból is megfelelő.
BUDAPEST
„Elvárjuk szülőként, kerületi lakosként, és igen, elvárom polgármesterként is, hogy állítsa helyre a cselekvőképességét a kormány, vagy ha ez nem megy: biztosítsa azokat a forrásokat az önkormányzatok számára, amikből mi el tudjuk látni a bajba kerülteket. Mert mi legalább szeretnénk segíteni” – írja.
BUDAPEST
Szerinte Karácsony Gergely – ígéretével ellentétben – nem híve a párbeszédnek, és esetleges hibáit sem hajlandó beismerni.
BUDAPEST
Az építkezésről egy videó is készült, amelyben nemcsak a levegőből lehet megnézni az épületet, de még belülről is.
BUDAPEST
A területre - a hírek szerint - luxusszállodát terveznek, ami szorosan kötődik a Liget-projekthez - írja a Telex.
BUDAPEST
Eredetileg klasszikus biciklis felvonulást tartottak volna, de a koronavírus miatt a már bejelentett eseményt lemondva választották ezt a biztonságosabb akciót.
BUDAPEST
Bejutottunk az Óbudai Gázgyár területére, sőt még a kátránytornyok tetejébe is felmásztunk.
Népszerű
Ajánljuk