PROGRAMOK
Golden Era mottóval tartanak koncertet, bemelegítésként DJ Cadik és DJ Mango pörgeti a lemezeket, Dynamite MC személyében pedig egy külföldi sztárvendég is fellép.
PROGRAMOK
Az estén természetesen ott lesz Hrutka Róbert is, valamint még számos más sztárvendég, akikkel az ír zenész karrierje során együtt játszott.
PROGRAMOK
Sokszínű zenei palettával, különleges látvánnyal, meglepetés produkciókkal és a nézőknek készített apró szuvenírekkel készül jubileumi ünneplésére.
PROGRAMOK
A csapat szeptember 5-én több mint 30 zenészbarát társaságában állít emléket egy igazán különleges emlékkoncerttel, amelynek profitját ráadásul jótékony célokra ajánlják fel.
PROGRAMOK
Bő másfél év után tarthattak újra koncertet több ezer fős közönség előtt. Megkérdeztük a zenekart, a hely alapítóját és a rajongókat is, milyen érzéseik vannak most és mit gondolnak a kötelező védettségi igazolványról.
PROGRAMOK
Május utolsó hétvégéjén bulisorozatokkal indult el az élet a Parkban, június 4-én pedig nagyon hosszú kihagyás után újra élettel telik meg a nagyszínpad.
PROGRAMOK
Június 4-től a legnagyobb közönségkedvencekkel várják a bulizókat, de csak azokat, akiknek van védettségi igazolványuk.
PROGRAMOK
Fővárosi és vidéki klubok tulajdonosai mesélték el, milyen helyzetben vannak három hónappal a teljes lezárás és lassan egy évvel az első korlátozások bevezetése után.
PROGRAMOK
A kormány csütörtöki döntése után azt kérik a koncertekre vágyóktól, hogy tartsanak ki velük.
PROGRAMOK
Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.
PROGRAMOK
A szervezőknek vannak tartalékaik, az igazi kérdés inkább az, mi lesz a technikai stábbal és a pultosokkal. A legnagyobb klubok programfelelőseit kérdeztük.
Népszerű
Ajánljuk