HÍREK
Magyar Péter bejelentette, hogy április 12-én a Parlamenttel szemben várják a választási eredményeket. Az esemény 18 órától kezdődik, és mindenkit szeretettel várnak.
HÍREK
Elkísértük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két utcai szociális munkását egy nappali műszakra Buda hegyes-erdős részén, az idei tél egyik leghidegebb napján.
HÍREK
Fotósunk képein láthatod, milyenek voltak az utak délelőtt Budán. Láttunk szépen letakarított területeket, de olyan részeket is, ahol nem járt még a hókotró. Az Etele út, Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésénél a villamos vezetője takarította a sínt.
HÍREK
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő közölte: az Onkológiai Akadémia 765 millió forintért vásárolt luxusvillát. A budai ingatlan előző tulajdonosa egy orosz milliárdos volt.
HÍREK
A konfliktus egy egyszerű lökdösődéssel indult, amikor egy férfi meglökött egy másikat. A két áldozat súlyosan megsérült, az elkövetők pedig az eset után elmenekültek.
HÍREK
A lantművész öt éve halt meg, azóta hiába próbálják eladni az ingatlant. Már az ajtókra és az ablakokra is rácsokat szereltek fel az örökösök.
HÍREK
A 19 éves streamer megkóstolta a gulyáslevest, amitől dobott egy hátra szaltót, majd Azahriah-t hallgatott, akit 7/10-re értékelt. Kedden járt a fővárosban a világhírű influenszer.
HÍREK
A fővárosból streamelt IShowSpeed, a világ legkeresettebb streamere. Az influenszer a magyar válogatott mezében jelent meg a Széna téren, aztán egyre többen kezdték el követni őt személyesen is.
HÍREK
A 18 éves fiú fenyegetőzött, és agresszívan viselkedett. A következő időszakban rendészek fogják kísérni, ám több szülő így is fél iskolába vinni gyerekét.
HÍREK
Vajna Tímea a jövőbeli családjának vette a gyönyörű, modern házat 2020-ban a II. kerületben, de mivel Amerikában tölti az év nagy részét, nem akarta tovább fenntartani.
HÍREK
A betonromboló gránát hatástalanítása miatt reggel hét órától lezárták a XII. kerület egy részét.
HÍREK
A szabálytalanság a Margit híd budai hídfője közelében történt, a Frankel Leo út elején található pékség előtt.
HÍREK
Zugló, Csepel, Soroksár? Teszteld, mennyire ismered fővárosunk kerületeit és annak nevezetességeit!
HÍREK
Nem kértek előzetesen műszaki vizsglatot, most futnak a pénzük után. Edvin Marton ügyvédje szerint minden az építtetők hibája.
Népszerű
Ajánljuk