HÍREK
Szerinte „Szájer az eszével és szívével a politikai közösségük elveit vallja és hiszi, ám démonai, rettenetes ösztöne belehajszolta egy másik, egy sötét életbe, amit titkolt”.
HÍREK
Változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek a legvitatottabb területeken, mindenekelőtt az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdésében.
HÍREK
David Manzheley szerint több olyan politikus is az elhallgatásra biztatta, akik korábban részt vettek a bulijain.
HÍREK
Egy David Manzheley férfit köröznek csalásért, és a Szájer-féle szexparti szervezőjét is pont így hívják. Lengyel lapok már kész tényként kezelik, hogy ugyanarról a személyről van szó.
HÍREK
A férfi szerint a magyar politikus bemutatkozott neki, de azt nem mondta meg, hogy EP-képviselő. Azt is elmondta, milyenek azok az orgiák, amiket ő szervez.
HÍREK
A magyar politikushoz hasonlóan ők is a mentelmi jogukra hivatkoztak, amikor a rendőrök igazoltatták őket.
HÍREK
Kérdés, hogy a fideszes politikust hol vonják majd felelősségre a kábítószer birtoklás miatt. A büntetési tételek alapján Magyarországon rosszabbul járhat.
HÍREK
A politológus szerint az ellenzékiek most jól szórakoznak, de ettől még nem lesznek többen. A kérdés az, hogyan reagálnak a botrányra a fideszes szavazók.
HÍREK
Ezért olyan találgatásokba nem is menne bele, hogy a botrány kirobbanásához köze lehet-e az uniós költségvetés megvétózásának.
HÍREK
Varga Judit igazságügyi miniszter szerint pedig Szájer az egyetlen helyes döntést hozta meg ebben a helyzetben.
HÍREK
Sok egyéb korlátozást is bevezettek, többek között a kulturális, sport rendezvényekre, az esküvőkre, de a piacokra és kórházakra is új szabályok érvényesek.
HÍREK
„A partizásnak vége” – jelentette ki a német főváros vezetésének egészségügyért felelős tagja.
Népszerű
Ajánljuk