HÍREK
A „dr. S. Gy. és 21 társa” ellen „hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények” miatt indított per előkészítő ülését tartják ma meg.
HÍREK
Csak 22 Celsius-fok volt a rab testhőmérséklete, amikor kórházba szállították. Ekkor a 33 éves rabnak már esélye sem volt az életben maradásra.
HÍREK
A 20 éves Olesszija Krivcsovát azért tartóztatták le a hatóságok, mert a közösségi médiában háborúellenes posztokat osztott meg.
HÍREK
B. Norbertet 8 év börtönre ítélték kábítószer-kereskedelem miatt, de eddig nem kezdte meg a büntetését.
HÍREK
A 320 milliós csalással vádolt énekes házi őrizetből adott interjút. Elmondta, milyen érzés volt, hogy a felesége akkor adta be a válópert, amikor ő börtönben volt.
HÍREK
A barátja mobilján talált rá az intim képekre, amiket lementett magának és később ezeket használta fel arra, hogy pénzt csaljon ki a nőtől.
HÍREK
Miután se lecsukni, se elmegyógyintézetbe zárni sem tudták Issei Sagavát, elengedték, és ezután előadásokat tartott, könyveket írt a gyilkosságról, sőt, még étteremkritikákat is publikált.
HÍREK
16 órán keresztül csak ülnie lehet egy vasszéken vagy pedig állhat. Az orosz ellenzéki politikusnak eleve gerincproblémái vannak, és három hónapja így tölti a napjait.
HÍREK
Hivatalosan csak három ember meggyilkolása miatt volt börtönben, de valószínűleg több mint 20 turistával végzett. 40 évvel fiatalabb felesége állítja, hogy férje ártatlan.
HÍREK
Az amerikai férfi összesen 31 évig ült rács mögött, 29 éves korától 61 éves koráig. Hat ember meggyilkolásával vádolták meg tévesen.
HÍREK
A nemi erőszak és gyilkosság miatt halálra ítélt férfi a szökés után új néven megházasodott és gyereke is született.
Népszerű
Ajánljuk