OLIMPIA
A 23 éves Hámori sportszerűen nyilatkozott riválisáról is. Nagyon hálás, hogy eddig eljutott.
OLIMPIA
A mérkőzés után Hámori Luca azt mondta, ugyanúgy ment a ringbe, mint az előző két meccsén, különösebb taktikája sem volt, csak önmagát adta.
OLIMPIA
Hámori Luca így Kovács Richárdhoz (63,5 kg) hasonlóan az ötödik helyen végzett, míg Akilov Pylyp (80 kg) első meccsén, a nyolcaddöntőben kikapott. A meccs után további sok sikert kívánt a továbbjutott sportolónak.
OLIMPIA
A közérdeklődés központjába került a meccs. Az algériai Imane Helif neme körül alakultak ki óriási viták. A magyar bokszoló nem tudta megverni. Helif volt a jobb 5-0 arányban.
OLIMPIA
A televíziós személyiség szerint hiba volt, hogy Iman Helif elindulhatott a nők között az olimpián.
OLIMPIA
A nőnek született, de férfi kromoszómával is rendelkező Helif az első körben gyakorlatilag két ütéssel, fél perc alatt visszalépésre kényszerített olasz ellenfelét, aki utána állítólag azt mondta, soha nem kapott még ekkora pofonokat. Egy szakember szerint Lucának van esélye legyőzni őt.
OLIMPIA
Szombaton a magyar ökölvívóval mérkőzik meg a nemi botrányba került algériai ökölvívó. A MOB még vizsgálja a felülvizsgálat lehetőségeit.
OLIMPIA
Egy amerikai publicista szerint nem biztos, hogy olyan egyszerű a vitatott nemű Iman Helif története, mint amilyennek elsőre látszik. Könnyen elképzelhető, hogy itt is a politika áll a háttérben.
OLIMPIA
A NOB a védelmébe vette Iman Helifet, ahogy az algériai bokszszövetség is. Érik az olimpia legnagyobb botránya.
OLIMPIA
Védelmébe vette Amy Broadhurst azt az Iman Helifet, akit két éve a világbajnokság döntőjében győzött le. A biológiailag férfi Helif szombaton Hámori Lucával csap össze az olimpia negyeddöntőjében.
OLIMPIA
A magyar ökölvívó szerint szombati ellenfele kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ettől függetlenül Hámori mindent meg fog tenni a győzelemért.
OLIMPIA
Algériai leendő ellenfelét korábban már kizárták túl magas tesztoszteronszintje miatt. Csütörtökön botrányos meccsen győzött. Hámori mégis magabiztos.
OLIMPIA
Az óceániai országot egyetlen versenyző, a nehézsúlyú Ato Plodzicki-Faoagali képviseli a francia fővárosban. A Csendes-óceáni Játékok kétszeres győztese vasárnap a belga Victor Schelstraete ellen kezd.
OLIMPIA
Komolyan veszi a sztárboxos felkészülését az énekes, aki a műsor könnyűsúlyában indul. Szerinte a Sztárbox a legérdekesebb és legizgalmasabb műsor az ország történetében.
OLIMPIA
Az egykori nehézsúlyú bokszoló, Evander Holyfield feleségével érkezett a Karmelitába, hogy látogatást tegyen a magyar miniszterelnöknél, aki nem először fogadott celebet a rezidencián. 2018-ban Chuck Norrist vezette körbe Budapesten.
Népszerű
Ajánljuk