BUDAPEST
A közbeszerzésen még érvényes ajánlatot sem kapott a BKV, így kérdéses, mi lesz december 31. után.
BUDAPEST
Az utasok biztonságát növelő ütközéselkerülő rendszer fejlesztésébe kezdett a BKV és a Bosch, aminek bemutatóján mi is részt vettünk.
BUDAPEST
Karácsony Gergely szerint: „műszaki hiba mindig történhet, de a legfőbb ok, hogy végletekig elöregedett a budapesti buszállomány, amit a legnagyobb gondosság mellett is képtelenség zökkenőmentesen üzemeltetni”.
BUDAPEST
Elúszott a budapesti kishajózás: nincs pénze rá a fővárosnak, hogy finanszírozza a veszteséges működést.
BUDAPEST
A főpolgármester szerint a kormány 100 milliárdot vett el Budapesttől a járványra hivatkozva. Ez a pénz hiányzik a budapesti költségvetésből, de ott van az állami költségvetésben.
BUDAPEST
Mint írják, a járművezetők kedvtelésből nem alázzák meg a társadalom perifériáján élő embereket. A szakszervezet szerint a hajléktalanok nagy része „agresszív, koszos, büdös, hangos”, és nemcsak az utasokat zavarják, de gyakran beszennyezik a járműveket is.
BUDAPEST
Egy szemtanú szerint a sofőr rögtön agresszíven lépett fel, nem kérte őket szépen, hogy szálljanak le. A felvételek alapján a BKV vizsgálatot indított.
BUDAPEST
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.
BUDAPEST
A Metrowagonmash gyára katonai eszközöket is gyárt, ezek most előnyt élveznek a metróalkatrészekkel szemben.
BUDAPEST
Az RTL Híradó egy videofelvételt kapott a balesetről. A videón látható, amint a két szerelvény egymás mellett halad, majd füst száll fel. A felvétel készítője a helyszínen szerzett benyomásait is megosztotta a nézőkkel.
BUDAPEST
A 32-es járat utasai egy-egy fordulóra megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor egy átlagos utazás igazi közösségi élménnyé válik. Még rögtönzött koncert is volt.
BUDAPEST
Ha nem kapják meg a nekik járó összeget, akkor ideiglenesen más módon finanszírozzák a közlekedést, de tájékoztatják az utasokat, hogy a kormány nem fizet, azaz „bliccel”.
BUDAPEST
A főpolgármester a közösségi oldalán reagált a BKV villamosbeszerzésének 150 milliós büntetésére.
Népszerű
Ajánljuk