FELFEDEZŐ
A különös eset nagy visszhangot váltott ki. Sokan felvetették, hogy egy állat természetes viselkedése indokolhatja-e a bírságot, ha a gazdája mindent szabályosan intézett.
FELFEDEZŐ
Az Ankara közelében rögzített felvételen a török politikus Erdoğan beszédeit hallgatta, miközben jelentősen túllépte a sebességhatárt.
FELFEDEZŐ
Fél év alatt 150 ezernél is több gyorshajtást mértek a fővárosban, ami 7 milliárd forint bírságot hozott a kasszába. Volt, aki 50 helyett 158-cal száguldott, ő sem úszta meg.
FELFEDEZŐ
Az UEFA fegyelmi bizottsága a Ludogorec elleni mérkőzésen történtek miatt büntette meg a magyar klubot. A döntés részeként a B2-es szektor bezárását is elrendelték, de ezt a büntetést két évre felfüggesztették.
FELFEDEZŐ
Közszolgálati és kormánypárti kereskedelmi csatornákra is pénzbírságot szabott ki az NMHH. A hatóság szerint törvénysértő módon közvetítették a társadalmi célú reklámokat.
FELFEDEZŐ
A független országgyűlési képviselő szerint már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek.
FELFEDEZŐ
A jogszabály július 5-én lép hatályba, az objektív felelősség alapján a bírság a jármű tulajdonosát terheli. A cél a hatékonyabb eljárás és az alacsony övhasználati arány javítása.
FELFEDEZŐ
Pár nappal korábban a Vámház körútra felszereltek kamerákat a hatóságok, amelyek nem sokkal a rendezvény után eltűntek.
FELFEDEZŐ
Az építési és közlekedési miniszter szerint a Pride megtartása árthat a meleg közösségnek, de ettől még nem kell erőszakkal betiltani, és nem érzi magát hülyének, ha mégis lesz rendezvény.
FELFEDEZŐ
A műsorban pikáns részletek hangzottak el egy botrányos rekordkísérletről. A Médiatanács szerint ezzel megszegték a korhatárra vonatkozó szabályokat.
FELFEDEZŐ
Az Építési és Közlekedési Minisztérium egy hét alatt 22 szabálytalanságot tárt fel. A legtöbb túlsúlyos teherautó román rendszámmal szelte át az országot.
FELFEDEZŐ
De akár a Karmelitát is szívesen lebontaná. 22 éves egyetemista szerint alkotmányos jogával élt, amikor utcára vonult. Azt mondja, nem fél a következményektől, és másokat is bátorít a kiállásra.
FELFEDEZŐ
A Sztárban sztár All stars zsűritagjainak káromkodása verte ki a biztosítékot az NMHH-nál. A csatornának és a vezetőjének is mélyen a zsebébe kell nyúlnia a szabályszegés miatt.
FELFEDEZŐ
A demonstrálók összekulcsolt kézzel leültek az épület bejáratához, ahonnan végül a rendőrök távolították el őket, aztán pedig mindenkit igazoltattak.
FELFEDEZŐ
A durva beszéd nemcsak az utcán, hanem már a neten is komoly pénzbe kerülhet. A csúnya beszéd eddig is büntetendő volt, de most tízszer annyiba kerülne. Az államkasszába már be is tervezték ezt a bevételt.
FELFEDEZŐ
Hétfőtől életbe lépett az árrésstop, amely 30 termékcsoport esetében 10 százalékban maximálja a kiskereskedők hasznát. A hatóság azonnali ellenőrzésekkel és szigorú bírságokkal tartatja be a szabályokat.
FELFEDEZŐ
A kormány 30 alapvető élelmiszer esetében maximalizálja a boltok hasznát, és szigorúan ellenőrzi a szabályokat.
Népszerű
Ajánljuk