KÉK HÍREK
Manhattanban akart házakba beosonni egy nő, és véletlenül a színészét is útba ejtette. Rajtakapták.
KÉK HÍREK
A ValóVilág műsorvezetője elárulta, először azt hitte, hogy a testvére ért haza, csak később döbbent rá, hogy mi is történhetett.
KÉK HÍREK
A férfinek az édesanyja vitt tiszta alsóneműt, miután a győrszentiváni polgárőrök elfogták.
KÉK HÍREK
A 28 éves férfi a kihallgatása során elmondta, hogy nagyon szereti a gumicukrot, azt akart lopni.
KÉK HÍREK
Kirabolta Tamara Ecclestone és Frank Lampard otthonát is, az angol bűnügyi történelem legnagyobb értékű rablása kötődik a nevéhez.
KÉK HÍREK
Kecelen próbálkoztak fegyveres betöréssel ketten, de végül a ház tulajdonosainak sikerült felülkerekedniük.
KÉK HÍREK
A kormányfő elítélte az akciót a szomszédos országban, ahol szigorításokat vezetnek be az emelkedő esetszámok miatt.
KÉK HÍREK
A nő azzal fenyegette az idős házaspárt, hogy megöli őket, de a férfi nem ijedt meg, szembeszállt vele.
KÉK HÍREK
A férfi autójával próbált kereket oldani, de a BRFK Bevetési Osztályának munkatársai még útközben megállították és elfogták.
KÉK HÍREK
A képviselő által közzétett videó szerint a támadók verekedtek, asztalt borítottak és üvegeket törtek a lánya kertipartiján.
KÉK HÍREK
A férfi egy XX. kerületi házba és két autószerelő műhelybe tört be, összesen közel 750 ezer forint kárt okozott.
Népszerű
Ajánljuk