SZTÁRVILÁG
Az énekesnő halálra rémült, amikor észrevette, hogy mi történt. Az elkövetőket jelenleg is keresik a rendőrök.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai férfi álmában fantombetörőkkel harcolt. Véletlen meglőtte magát, de nem volt fegyvertartási engedélye.
SZTÁRVILÁG
Először gyalog próbált bejutni a városállam területére, de az őrök megakadályozták. Ezután pattant autóba, áttört a kapun, és egészen az Apostoli Palota udvaráig jutott.
SZTÁRVILÁG
A 28 éves férfi épp az apjával rakott rendet a házban hétfő éjszaka, amit nemrég meghalt nagymamájától örököltek.
SZTÁRVILÁG
Az Oscar- és Grammy díjas énekes és bátyja is ebben a házban nőttek fel, itt vették fel első lemezüket is.
SZTÁRVILÁG
A fotómodell szerint körülbelül félmillió forintos kár keletkezett: sérült a zár, az ajtó, elvitték a laptopot, de a tornaszerekhez nem nyúltak.
SZTÁRVILÁG
A vélhetően drogok hatása alatt álló férfi összekaszabolt testtel is üldözte a brit nőt, akit teljesen sokkoltak az események.
SZTÁRVILÁG
Manhattanban akart házakba beosonni egy nő, és véletlenül a színészét is útba ejtette. Rajtakapták.
SZTÁRVILÁG
A ValóVilág műsorvezetője elárulta, először azt hitte, hogy a testvére ért haza, csak később döbbent rá, hogy mi is történhetett.
SZTÁRVILÁG
A férfinek az édesanyja vitt tiszta alsóneműt, miután a győrszentiváni polgárőrök elfogták.
SZTÁRVILÁG
A 28 éves férfi a kihallgatása során elmondta, hogy nagyon szereti a gumicukrot, azt akart lopni.
SZTÁRVILÁG
Kirabolta Tamara Ecclestone és Frank Lampard otthonát is, az angol bűnügyi történelem legnagyobb értékű rablása kötődik a nevéhez.
Népszerű
Ajánljuk