HÍREK
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Pride ártalmas a gyerekeknek, ezért teljesen be kell tiltani. A parlamentben már szavazott is az ezt lehetővé tevő törvényről.
HÍREK
A múlt heti, Margit hídi tüntetéssel ellentétben ezúttal az egész hídon áll a tömeg, de Budán nem engedik le őket. A tüntetés spontán része ezúttal is sokkal izgalmasabb, mint azt megelőző, beszédekkel terhelt.
HÍREK
A színész-rendező szerint ideje lenne a kormányközeli oldalnak megnézni a több díjat elnyert alkotást, a Fekete pontot, amiben a magyar mindennapokat mutatják be.
HÍREK
A volt igazságügyi miniszter szerint a gyülekezési szabadság korlátozásával az alkotmányos szöveg szembemegy az alkotmányossággal. A társadalmi mozgások kiszámíthatatlanná válnak, ami az állami működés végső stádiuma.
HÍREK
A fideszes publicista erre azután jutott, hogy a Momentum füstbombái miatt a Parlamentben rosszul lett a Covidot nagyon nehezen, csak lélegeztetőgéppel túlélő Bányai Gábor.
HÍREK
„Határozott, de békés fellépésre van szükség, és ami a legfontosabb: kitartónak kell lennünk, folytatni kell az ellenállást és a nyomásgyakorlást” – írta.
HÍREK
Az ellenzéki politikus közölte: a Tisza-kormány minden ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni. A tegnap meghozott törvényt ismét figyelemelterelésnek tartja.
HÍREK
A köztársasági elnöknek, volt alkotmánybírónak nem voltak alkotmányos aggályai, innentől betiltható a lesz a Pride felvonulás.
HÍREK
Az énekes korábban a kormányhoz közeli TV2-n öltözött be több alkalommal is a Sztárban sztár All Stars műsorában.
HÍREK
A politológus igyekezett megfejteni, hogy mi a Fidesz és a Tisza párt célja a felbolydult tavaszi politikai időszakban. Magyar Péter látványos távolmaradásáról is gondolkozott.
HÍREK
Még minidig kitartanak a tiltakozók, akik a Kossuth térről vonultak át a hídhoz. Kövesd élőben az eseményeket a Tiktokon.
HÍREK
Orbán Viktor úgy érzi, erőt kell mutatnia, de valószínűleg azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől – mondja a politikai elemző. Magyar Péter közben próbálja elkerülni, hogy belemenjen az Orbán Viktor által felállított csapdákba.
HÍREK
A főpolgármester szerint még az is lehet, hogy nagyobb, mint valaha. Annak ellenére, hogy a Fidesz törvénymódosítása szerint komolyan büntethető lesz, aki részt vesz rajta.
HÍREK
A döntés célja a lehetséges egészségügyi és környezeti kockázatok kizárása. Magyarország ezzel Olaszország példáját követi.
HÍREK
Karácsony Gergely: Idén is lesz Pride Budapesten, még az is lehet, hogy nagyobb, mint eddig bármikor
A főpolgármester szerint nem szabad elfogadni, hogy „a törvény már nem a polgárokat védi a hatalomtól, hanem a hatalmat a polgároktól”.
HÍREK
És még így is a Fidesz az a párt, amelyik szigorúbb a tiltás ügyében, mert ők az alkotmányhoz nyúlnának hozzá, míg a Mi Hazánk csak a gyülekezési törvényhez.
Népszerű
Ajánljuk