SPORT
'Mivel új vírusról van szó, még okozhat meglepetéseket, de hasonlóan viselkedik a világ minden részén, ezért ezeket az ismereteket is tudjuk használni' - mondta dr. Palkó Judit.
SPORT
A műhiba miatt súlyos, válságos állapotba került a megműtött nő. Van esély rá, hogy túléli, de maradandó sérülései lesznek.
SPORT
A brit nagypapa több mint egy hónapig feküdt az intenzíven eszméletlenül, fogalma sem volt a koronavírusról. Családjának kellett felvilágosítania őt, miután végre felébredt és jobban lett.
SPORT
Az 50 éves férfi több tucatnyi embert - köztük a családtagjait - fertőzött meg úgy, hogy nem is gondolt arra, hogy koronavírusos lehet. Három hétig kómában volt, de már felépült, és elmondta, mi történt vele.
SPORT
Szakmailag semmi nem indokolja a döntést, ugyanakkor ronthat a beteg állapotán és növeli a fertőzésveszélyt.
SPORT
A minisztérium a hvg.hu-nak megküldött válaszában arról írt, hogy a minták vizsgálatát végző laborok kapacitását vélhetően meghaladja majd a várható terhelés.
SPORT
A minisztérium azt közölte, hogy a szükséges tesztekhez a mintát az Országos Mentőszolgálat munkatársai veszik le a páciensektől.
SPORT
Szakértők szerint a vírus maradványai a gyógyulást követően még hónapokig kimutathatók maradnak az emberi szervezetben.
SPORT
Önkéntesek segítenek az időseknek, kórházba vagy karanténba került kutyás gazdáknak a járvány idején
Összehozzák a bajba jutottakat a segítőkkel, így a kedvencek nem menhelyen, hanem családban vészelhetik át a nehéz időszakot.
SPORT
'Azt kaptuk 'ukázba', hogy két hét szigorú házi karantén' - mondta még a nőnek, akinek az édesanyja is lebetegedett, de leginkább a velük élő tüdőbeteg, 75 éves nagymamájáért aggódik.
SPORT
Kórházfőparancsnok: az eddigi fertőzöttek tizede kórházi dolgozó, erőn felül teljesítenek a kórházak
183 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig, közülük 18-an gyógyultak meg.
SPORT
Egy magyar kórház orvosa szerint nincs elég teszt, mindennapos harc folyik a védőfelszerelésért a kórházakban, és problémás lehet az intenzíves dolgozók utánpótlás-képzése.
Népszerű
Ajánljuk