HÍREK
Azt mondják, ha a figyelmeztető sztrájk nem éri el célját, a dolgozók határozatlan idejű munkabeszüntetésre is hajlandóak.
HÍREK
Horváth Péter szerint kevesen választják a fiatalok közül a tanári pályát, és ezen nem segít, hogy a fizetések nem követték a minimálbér mozgását.
HÍREK
A szakszervezet folytatja a tárgyalásokat, ezzel együtt pedig megkezdik a vasutasok sztrájkkészségének felmérését.
HÍREK
Az egyes régiók közti eltérés jelentős: Közép-Magyarországon és Budapesten a munkások órabére már 2000 forint fölött jár.
HÍREK
A munkaadói és a munkáltatói oldal is nyitott erre a megoldásra. A kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait.
HÍREK
A MOK elnöke az ATV Startban mondta el, hogyan értékelik az orvosbéremeléssel kapcsolatos tárgyalásokat.
HÍREK
A kormányhatározat szerint a kormány 71 milliárd forinttal emeli meg a háziorvosok béremelésére szánt összeget. A kamara szerint nem elfogadható, hogy a dokumentum az alapellátásban dolgozó fogorvosok és szakdolgozók 2021. évi jövedelem-növekedéséhez semmilyen forrást nem biztosít.
HÍREK
A kamara kifogásai ellenére az államfő szerint széles konszenzussal született meg a határozat.
HÍREK
A szakértő szerint az elsőre jól hangzó javaslat több sebből vérzik, az elfogadás körül pedig kommunikációs trükköket érez.
HÍREK
A párt szerint „szűkkeblű és nagyon lassan megvalósuló” a kormány ígérete, ezért ők egy lépcsőben, és már idén júliustól emelnének. A Fidesz reagált: Gyurcsány.
HÍREK
Három lépcső lenne, az utolsó ráadásul csak a 2022-es választás után valósul meg a terv szerint.
HÍREK
Schamschula György vezérigazgató az európai uniós szabályozásokkal indokolta, hogy nincs pénz a fizetések emelésére.
Népszerű
Ajánljuk