BUDAPEST
A múlt heti terasznyitáshoz hasonlóan, újra nagy tömeg gyűlt össze Budapest belvárosában. A többség maszk és távolságtartás nélkül vágott neki a péntek estének.
BUDAPEST
A Római-part után most a Belváros környékén fotóztunk, a jó idő rengeteg embert vonzott a frissen megnyílt teraszokra.
BUDAPEST
A város legrégebbi mozija tavaly szeptemberben ünnepelte 100. évfordulóját. A jeles alkalomra teljesen megszépült.
BUDAPEST
A stylist étterme is bezárt a járvány miatt. Most másoktól rendel ételt, hogy ezzel segítse őket.
BUDAPEST
Az akciót nagy vita övezte: nem tudták eldönteni, vajon a Nagyboldogasszony Főplébánia-templomot vagy a hidat építették rossz helyre.
BUDAPEST
Egyelőre szabadtéren is sokan maradnak a szórakozóhelyek bezárása után – derül ki videónkból.
BUDAPEST
A portál úgy tudja, mentők vitték el az enyhén ittas fiatal lányt, miután több szemtanú szerint „csúnyán elbántak” vele a biztonsági őrök.
BUDAPEST
A római kori erőd maradványaira épült középkori templomot le akarták bontani az Erzsébet híd építése miatt.
BUDAPEST
Megtévesztő a látvány, ha nem tudnánk, hogy mindjárt itt az év vége, bizony már a rügyeket lesnénk.
BUDAPEST
Egy séta a belvárosban, kalandozás a várban, a múltban, egy kis andalgás a parkban... Kedvcsináló képek egy romantikus hétvégi kiruccanáshoz.
BUDAPEST
Már megszületése előtt életeket mentett, de két kiváló mérnök halt meg és egy katasztrófa is történt az építkezés 60 éve alatt.
BUDAPEST
Budapest belvárosában öt helyszínen lesznek programok, fellép többek között a Vad Fruttik, The Biebers, a Honeybeast, de találkozhatsz Zacher Gáborral, Grecsó Krisztiánnal és Hrutka Róberttel is.
Népszerű
Ajánljuk