FELFEDEZŐ
A valóságshow-hős először volt ezen az eseményen, és azt mondta, nagyon örül, hogy ott lehetett.
FELFEDEZŐ
Március 15-én délután óriási tömeg vonult a Kossuth térre a Margit hídon át. A felvételek útközben készültek a rendezvény résztvevőiről.
FELFEDEZŐ
A Minden Fiatal Magyarországa a miniszterelnök korábbi kijelentéseit játszotta le a vonulóknak. „Saját szavazói fütyülik ki Orbán Viktort!” - írták a felvételhez.
FELFEDEZŐ
Már a Margit-hídnál van a tömeg, haladnak tovább a Parlamenthez, ahol Orbán Viktor mond majd beszédet.
FELFEDEZŐ
Az akciót szervező Minden Fiatal Magyarországa szerint: „már több százezer fiatal választotta a nyugati életet. Itt az ideje, hogy ne mi menjünk nyugatra, hanem a nyugatot hozzuk el hazánkba”.
FELFEDEZŐ
A vonatot inkább meghagyják a lengyel vasútnak, hogy a menekülteket szállíthassák vele. A CÖF azt kéri: jöjjenek buszokkal, gépkocsikkal.
FELFEDEZŐ
A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány már kapott korábban 170 milliót az SZNP-től.
FELFEDEZŐ
A Békemenet és az ellenzéki nagygyűlés résztvevőit kérdeztük, mit szólnak az előválasztás eredményéhez, és lesz-e szerintük kormányváltás.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen, szombaton Budapesten beszélt.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnököt többezres tömeg várta az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő nagyszínpadnál.
Népszerű
Ajánljuk