KÖZÖSSÉG
Az ápolónő a három kicsit magához szorítva menekült el a szülészetről, amikor a robbanás történt.
KÖZÖSSÉG
Az idős nő szívmelengető zongorajátéka éles ellentétben áll az őt körülvevő káosszal, amit a robbanás okozott a lakásában.
KÖZÖSSÉG
A férfi felesége már a szülőszobában volt, amikor a hatalmas robbanás a kórházat is elérte. Az apa levideózta a rémisztő pillanatokat.
KÖZÖSSÉG
A gyermekjogi szervezetet is sokkolta a tragédia. Jelenleg a helyszínen dolgoznak és segítenek.
KÖZÖSSÉG
Sorra kerülnek elő a videók a robbanástól halálra rémülő helyiekről. Volt, aki az utolsó pillanatban kapta el a gyermekét az ablak elől, mielőtt az üveg ripityára tört.
KÖZÖSSÉG
Vivian Yee-nek csak annyi ideje volt, hogy gyorsan bebújjon az íróasztal alá. Onnan nézte végig, ahogy romhalmazzá válik az otthona. Leírta a borzalmas élményeit.
KÖZÖSSÉG
A magyar kormányfő biztosította libanoni kollégáját arról, hogy Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak ebben a nehéz időszakban.
KÖZÖSSÉG
Fotókon a romokban álló libanoni főváros, amit katasztrófa sújtotta várossá nyilvánítottak.
KÖZÖSSÉG
Németh Ágoston 300-400 méterre élt attól a kikötőtől, ahol kedden kora este lángba borult egy épület. A lakása most romokban van, de ő és menyasszonya szerencsére épségben megúszta. Elmesélte, hogyan élték meg.
KÖZÖSSÉG
A Bejrútba tartó Malév gép, amin a Lászlót meglátogatni készülő neje dolgozott, sosem ért célba. Az utasoknak és a személyzetnek is nyoma veszett.
Népszerű
Ajánljuk