FELFEDEZŐ
Briannek és a barátnőjének sincs semmilyen kötődése a múzeumhoz, így az nem világos, miért pont ide ment levezetni a feszültséget.
FELFEDEZŐ
A nő úgy érzi, mindent megtett barátnőjéért, de mivel neki ez sem volt elég, inkább nem is akar ott lenni az ara nagy napján.
FELFEDEZŐ
A gyerek édesanyját felmentették, a legjobb barátnőjét gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg.
FELFEDEZŐ
Nem akárhogy tudta meg a fiatal nő, hogy barátnője és a párja titokban írogatnak egymásnak.
FELFEDEZŐ
Néhány napja derült ki, hogy Curtis szakított barátnőjével, de a mosolyszünet nem tartott sokáig.
FELFEDEZŐ
Kevés embernek volt ilyen hosszú távú és szoros kapcsolata Erzsébettel, mint Ann Fortune FitzRoy-nak.
FELFEDEZŐ
A mentor egy fiatal modellel jött össze nemrég, aki most a közönség soraiban követi a műsor eseményeit.
FELFEDEZŐ
A feleség az otthonába is befogadta terhes barátnőjét, majd kiderült az igazság. Ráadásul azt is megtudta, hogy a férje nem csak vele csalta meg.
FELFEDEZŐ
Frappáns videókkal vágott vissza a 30 éves nő, aki 6 éve él boldog párkapcsolatban barátjával.
FELFEDEZŐ
A nő elmesélte, milyen felháborítóan viselkedett vele az utóbbi időben a barátnője. A kommentelők szerint ne is barátkozzon ilyen emberrel.
FELFEDEZŐ
Korábban fejszével próbálta megölni a barátnőjét, emiatt került rács mögé, ám miután egyszer kiengedték, elmenekült.
Népszerű
Ajánljuk