hirdetés
Még mindig teli van méreggel a talaj az Illatos úton, 10 milliárdba is kerülhet a kármentesítés
A Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepén csaknem 12 ezer hordónyi veszélyes vegyi anyagot tároltak szabálytalanul, amelynek egy része a talajba szivárgott. A hordókat elvitték, az épületeket lebontották, de a terület kármentesítése azóta sem történt meg.



Baranyi Krisztinát ábrázoló gúnyrajz lóg Bácskai János fideszes képviselő asztalán a ferencvárosi testületi ülésen
Mátyás Ferenc, ferencvárosi momentumos képviselő szúrta ki a rajzot.




Egy végstádiumú daganatos beteg számára kér segítséget a ferencvárosi polgármester a Facebookon
Otthon nem tudja ápolni a 70 éves, cukorbeteg édesanyja, kórházi helyet pedig nem kap a beteg férfi. Ez áll a Baranyi Krisztinának eljuttatott levélben.



Rendkívüli járadékot adnak Ferencvárosban azoknak, akik a járvány miatt munkanélkülivé váltak
Baranyi Krisztina a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy 300 millió forintot különítettek el a rendkívüli járadékra, amit április közepétől lehet majd igényelni.



Baranyi Krisztina: „Ma az is kap virágot, akit minden nap kínoznak”
Ferencváros polgármestere a családon belüli erőszak áldozatairól írt nőnapi köszöntésében.



Baranyi Krisztinát a Polgármesteri Hivatal parkolójában büntette meg a helyi parkolásüzemeltető cég
Az új ferencvárosi polgármester a közösségi oldalán írta meg az esetet, hozzátéve, hogy 'január elsejétől végre saját kézbe vesszük a parkolást, kiseprűzzük innen a céget'.



Kiderült, milyen szavak voltak tiltólistán korábban Ferencváros önkormányzati Facebook-oldalán
Az új vezetés, élén Baranyi Krisztinával, átvette a Facebook-oldal kezelését is, egyúttal visszaveszik az eddig kitiltott felhasználókat. Politikai okokból pedig nem tiltanak senkit, ígérik.



Baranyi Krisztina: 17 millió forinttal nem számoltak el 6 éve Ferencvárosban
A polgármester az ügyvédi irodákkal kötött szerződések vizsgálatánál újabb furcsaságot talált. „A többi csemegét későbbre tartogatom” - írta.



Elutasította Baranyi Krisztina kézfogását a távozó polgármester, Bácskai János
Azt mondta, ha majd ha az új polgármester bocsánatot kér, kezet fog vele.



Sokatmondó kép: Baranyi Krisztina megmutatta, mi fogadta új hivatalában
Beszédes fotót posztolt az üres irattartókról a polgármesteri hivatalban, ahol most kezdheti meg a munkát Ferencváros új vezetője.



Elutasították a Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterségét megtámadó beadványt
Fléger Tamás munkáspárti jelölt újságcikkre hivatkozva kérte a szavazás megismétlését.



Megtámadták a ferencvárosi választás eredményét 10 perccel Baranyi Krisztina hivatalba lépése előtt
A megválasztott polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy csúszik hivatalos beiktatása. Szintén az utolsó pillanatban támadták meg az ellenzéki győzelmeket az I. és a VIII. kerületben is.



„Ezek itt meglopták a kerületet” - Baranyi Krisztina szerint elég volt a következmények nélküliségből
Ami az elmúlt kilenc évben itt történt, azt egyszerűen nem lehet most a győzelmi mámorban elfelejteni, nyilatkozta Ferencváros új polgármestere.



A Telekomtól kérték az ellenzéki jelöltet, ne használja a magentát a kampányban
Baranyi Krisztina a Facebookon tette közzé a kommunikációs igazgató üzenetét - és a saját reakcióját is.



Baranyi Krisztina óriási fölénnyel nyerte a ferencvárosi előválasztást
Több mint kétszer annyian szavaztak rá, mint a másik jelöltre, Jancsó Andreára.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!