KÖZÖSSÉG
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy szolidaritását kifejezze az áldozatok vagy sérültek és hozzátartozóik felé.
KÖZÖSSÉG
A nevelőapa túlélte a balesetet. Az iskolában minden segítséget megadnak a diákoknak, hogy fel tudják dolgozni társuk elvesztését.
KÖZÖSSÉG
Szerintük váltották egymást a sofőrök, és nem voltak fáradtak. Beszéltek a menekülésről is.
KÖZÖSSÉG
Egy kamionsofőr már jóval korábban felfigyelt a buszra, úgy látta, hogy valami nincs rendben vele.
KÖZÖSSÉG
Réka azt mondja, az volt a szerencséjük, hogy a párja már a túloldalon észrevette, hogy a kamion felfut a dombra az M1-es szélén.
KÖZÖSSÉG
Hihetetlen sztori: a hűséges állat testével melegítette a havon fekvő, mozgásképtelen amerikai férfit, aki tűzifáért szaladt ki a házából.
KÖZÖSSÉG
Kedd reggel egy autó ütközött össze az 1-es jelzésű villamossal a Róbert Károly körúton. Az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően meghalt.
KÖZÖSSÉG
Egy gyakorlott futó a piros metróval egyszerre indulva, 4 perc 10 másodperc alatt ért az Örsről a Pillangó utcához, bőven a járgány előtt.
KÖZÖSSÉG
A szekrényen játszottak a fiúk, amikor az felborult és maga alá préselte az egyik gyereket. Testvére viszont ösztönösen tudta, mit kell tennie.
Népszerű
Ajánljuk