KÉK HÍREK
Sértette az önérzetét, hogy bár összetörte a sportcsarnok egyik ablakát, vele nem foglalkoztak a rendőrök.
KÉK HÍREK
A 67 éves férfinek bevonták a jogosítványát és közúti veszélyeztetés miatt eljárást indítottak ellene.
KÉK HÍREK
A zenész még tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe és ütközött egy rendőrautóval.
KÉK HÍREK
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt hallgatták ki Hopp Csillát, aki azonban nem tett vallomást.
KÉK HÍREK
A fiú állapota továbbra is válságos. A dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.
KÉK HÍREK
A 17 éves fiú az információk szerint drogot is fogyasztott, egy másik társával pedig összeverekedett.
KÉK HÍREK
A szerencsétlenül járt autó mögött haladó sofőr végignézte a balesetet. Sokkolta a látvány, de azonnal megállt, hogy segítsen.
Népszerű
Ajánljuk