KÉK HÍREK
Még január 24-én történt a félresikerült landolás, azonban csak most vált publikussá értékelhető felvétel az esetről.
KÉK HÍREK
Péntek hajnalban a XV. kerületben, egy egyirányú utcában, a forgalommal szemben haladt az autó. Mikor a rendőrök meg akarták állítani, ámokfutásba kezdett.
KÉK HÍREK
Hatórás kirándulást tervezett a barlangok mélyén, de csak több mint két nap múlva hozták végül felszínre a balesetet szenvedő barlangászt.
KÉK HÍREK
László még beszélgetni is tudott halott édesapjával, elmondása szerint ez volt élete legjobb élménye.
KÉK HÍREK
Az RTL Híradó egy videofelvételt kapott a balesetről. A videón látható, amint a két szerelvény egymás mellett halad, majd füst száll fel. A felvétel készítője a helyszínen szerzett benyomásait is megosztotta a nézőkkel.
KÉK HÍREK
Szilágyi Zoltán Mátrafüredről indult, ahonnan Kékestető érintésével a siroki várig futott. A 45 kilométeres távot félmeztelenül futva teljesítette.
KÉK HÍREK
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint az esetet szakértők bevonásával vizsgálják.
KÉK HÍREK
Több tipikus esetről is beszámoltak, amikor a KRESZ-szabályok be nem tartása miatt kerültek kínos helyzetben az autósok vagy a munkagépek.
KÉK HÍREK
Szerintük a baleset az alperesek által üzemeltetett hajókkal, illetve azok irányításával kapcsolatos hajózási szabálytalanságok, mulasztások miatt következett be.
KÉK HÍREK
A Dózsa György úti halálos gázoló decemberben lett rosszul a börtönben, jelenleg is a rabkórházban fekszik.
Népszerű
Ajánljuk